Közműveltség.
Közműveltség.
A népesség műveltségének kritériumául az írni-olvasni tudás szolgálván, Somogyban 1890-ben 99.212 férfi és 77.125 nő, összesen 176.337 ember tudott írni-olvasni. Ha ezt százalékban fejezzük ki s a százalékot a vármegyének csakis 6 éven felüli lakossága után számítjuk (mert a 6 éven aluliak eo ipso nem tudhatnak írni-olvasni), úgy találjuk, hogy a férfi-népességnek 72.1%-a, a nőkének 55.3%-a tudott írni-olvasni. Ezidőben az írni-olvasni tudás terén Moson és Sopron vármegyék lakossága (80%-on felül) vezetett, legkevesebb írni-olvasni tudó lakos volt Hunyad megyében és Lika-Krbavában (20%-on alul). 1900-ban írni-olvasni 577tudott 215.349 ember, a 6 éven felüli lakosságnak 72.9%-a, a haladás tehát szembeszökő; 1910-ben pedig 252.072 ember, a mi már 80.1%-nak felel meg. E számok alapján minden somogyi ember büszke lehet vármegyéjére; nem kell szégyenkeznie, hogy ráolvassák az ismert kádencziát: „Somogyban almát, körtét, eleget ehetsz, – De a tudományban kevés részt vehetsz.” Mert az újabb időkben nemcsak az elemi iskolák szaporodtak meg kellő számban, hanem régi két gimnáziumán kívül más, a népiskolánál magasabb fokú intézetei is nagyobb számban keletkeztek. Polgári fiú- és leányiskolái, felsőkereskedelmi iskolája, a siketnémák intézete, tanítóképzője, földmívesiskolája, mind a kultúra előmozdítására szolgálnak.
Az utolsó húsz évben különféle egyesületek is nagy számban keletkeztek vármegyénkben. Ezek között a vármegye égisze alatt keletkezett és működik a „Dunántúli Magyar Közművelődési Egyesület” somogyvármegyei osztálya, a melynek történetét Andorka Elek dr. vármegyei tiszti főügyész tollából a következőkben közöljük:
A „Somogyvármegyei Közművelődési Egyesület”, a Dunántúli Közművelődési Egyesület egyik legtevékenyebb fiókegylete, 1891-ben báró Tallián Béla, Somogy vármegye főispánja, hazafias kezdeményezésére azzal a czélzattal alakult meg, hogy a magyar közművelődést és hazafias szellemet terjeszti, a Dunántúlról, illetőleg Somogy vármegyéből történő kivándorlást korlátozza, vagy a mennyiben ez lehetséges nem volna, a kivándorlást irányítja s különösen a Drávántúlra átvándorló véreinket a magyar hazafiasságban és szellemben megtartja. Első feladata tehát az volt, hogy teljesen magyarrá tegye Somogy vármegyét! Ha minden magyart fájólag érint annak a gondolata, hogy miért nem magyar egész Magyarország? Akkor még fájóbb és égetőbb a somogyiaknak, hogy miért nem egészen magyar legalább Somogy vármegye? Ez a gondolat fájhatott már néhai Inkey Józsefnek és Zsigmondnak is, ezt a mulasztást jóvátenni igyekeztek Inkey Zsigmond utódai, Antal és László, midőn 1876-ban az egykori birtokukon, Nagyhácson, letelepített németajkú lakosok népiskolába járó gyermekei közül, azok jutalmazására, a kik a magyar nyelv elsajátításában a legnagyobb haladást tanusítják, alapítványt tettek. Ezzel a gondolattal sokat foglalkozhatott boldogult id. gróf Somssich Imre is, mert halála után a minden nemes gondolatát ismerő és vele egyetértő özvegye, Siskovics Mária, még 1890-ben férje nevéről „Horvátajkú községek magyarosítási alapja” czímén a nagyatádi járás területén levő horvátajkú községekben a magyarosodás előmozdítására 4600 korona alapítványt tett. Ez hívta fel és buzdította a vármegye lelkes fiát, őrgróf Pallavicini Edét is, hogy a Dunántúli Közművelődési Egyesület élére álljon.
Dehát ezek talán csak lelkesítő, buzdító példák maradtak volna még hosszú éveken át, ha a gondviselés nem hívja Somogy vármegye élére báró Tallián Bélát, a ki a Dunántúli Közművelődési Egyesület megalakítása után nemcsak nyomban megalakítja a Somogyvármegyei Közművelődési Egyesületet, hanem annak élére állva, bátran és merészen jelöli meg az egyesület czélját és feladatát.
E czél érdekében maga veszi kezébe a gyűjtést, oly fényes eredménynyel, hogy néhány hét alatt 300-nál több alapító, pártoló és rendes tagja lesz az egyesületnek; közéjük csak a Tallián családból nyolcz tag lép be alapító tagul, a magyar állampolgárrá lett Satzger Keresztély pedig 1000 koronával örökös alapítótag. De Somogy községeihez is elhat lelkes felhívása és száznál több község képviselőtestülete monda ki határozatilag, hogy az egyesület rendes tagjává lesz.
Az egyesület első feladatul azt tűzte ki, hogy a vármegye déli és keleti szélén levő nem magyarajkú községek, szigetek, a több mint 9/10 részt tevő magyarságba mielőbb átolvadva, eltünjenek; mint a hogy a csurgói járásban Somogyszentmiklós, Őrtilos, Zákány, Berzencze, Porrogszentkirály, Porrog és Sand; a nagyatádi járásban pedig a Rinya-völgy szívébe benyúlt horvát ék, nevezetesen Háromfa, Agarév, Tarany, Bodvicza, Henész, Nagyatád, melyek egykor túlsúlylyal horvátok és vendek voltak, ma már teljesen elmagyarosodtak. Miért ne magyarosodhatna el tehát ugyanígy a drávai alsó folyamszakaszon a Potony, Tótújfalu, Szentborbás, Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Révfalu és Sztára községekben élő horvátajkú lakosság is? Avagy miért ne tünjék el ugyancsak a Dráva völgyében Barcson, Pálfalun és Szulokon a svábok szigete? Ki az oka annak, hogy a Koppány-völgyben Bonnya, Szorosad, Kára, Miklósi és Döröcske, az igali hegyek alatt Gadács és Ecseny ma is sváb szigetet alkotnak, a mikor még a mult század elején is, Miklósi, Szorosad, Ecserty és Gadács is magyarok voltak. A magyar nyelvterület érzékeny veszteségei ezek, melyeket az utolsó nemzedék 578közönye és hanyagsága engedhetett meg, melyeket visszahódítani szent kötelességgé vált. Avagy mi más tartja fenn a német elemet a kaposvári járásban: Szomajomban, Bőszénfán, Homokon, Kercseligeten és Kisberkiben; a szigetvári járásban: az Almás-vonalon, Nagy- és Kishárságyon, Tótkeresztúron, Szulimánon, Almamelléken és Mozsgón, továbbá Boldogasszonyfán és Szentlászlón, mint a mi hanyagságunk! Elérkezett tehát az ideje, hogy a békés művelődés fegyverével Somogy vármegye is teljesen megmagyarosíttassék; hiszen ezt a Somogyban élő nemzetiségeknek is át kell érezni!
A lelkes vezért, majd utódait, Tallián Gyulát, Kapotsfy Jenőt és Makfalvay Gézát, Somogy vármegye intelligens közönsége, a vármegye tisztviselői, a lelkészi, jegyzői, tanítói kar feladata elérésében híven, odaadón követte és támogatja ma is. Özv. Ivánkovics Istvánné, szül. Adler Ilona, férje emlékére 1900-ban 2000 koronát fizet be a vármegye pénztárába egy somogyvármegyei horvátajkú községi tanító részére azzal, hogy ez összeg jövedelme, a Somogymegyei Közművelődési Egyesület javaslata alapján, évenként annak adandó ki jutalmul, a ki az évben a magyarosítás és a magyar nyelv tanításában a legtöbb érdemet szerezte.”
Az egyesület a lefolyt 22 év alatt a magyarosítás terén kiváló sikeres működésért lelkészek, tanítók, tanítónők és óvónők között, a felsorolt alapítványokból kiosztott jutalmakon kívül, saját pénztárából 12.000 korona jutalmat, a nem magyarajkú községekben pedig a magyar nyelv elsajátításában kitünt, legjobb sikert elért népiskolai növendékek között 5000 korona értékű hazafias művet és imádságos könyvet osztott ki. Ezenkívül a Dunántúli Közművelődési Egyesület, a földmívelésügyi miniszter és az Országos Közművelődési Tanács segélyével, évenként 30 vándor-, nép- és gazdasági könyvtárt hordoz körül a vármegyében.
A lelkes, a kitartó, az áldozatkész hazafias munkának üdvös eredménye, mint az 1890., 1900., 1910. évi népszámlálások egymás mellé állított adataiból kitünik, nem is maradt el. Midőn ugyanis a Somogyvármegyei Közművelődési Egyesület működését 1891-ben megkezdte, az 1890. évi népszámlálás statisztikájának tanusítása szerint Somogy vármegye 326.835 lakosa közül magyar volt 294.242, német 19.721 és horvát 10.829. Ellenben már az 1900. évi népszámláláskor 342.154 lakos közül 310.320 vallotta magát magyarnak, 20.193 németnek és 11.641 horvátnak, vagyis a népesség 17.359 szaporulatából 16.076 esik a mi javunkra és csak 472 a németek és 892 a horvátok javára. Ha pedig most az 1910. évi népszámlálás eredményét az 1900. évivel hasonlítjuk össze, akkor azt látjuk, hogy Somogy vármegyének az 1910. évi népszámláláskor 367.859 lakosa közül magyarnak vallotta magát 335.597, németnek 18.718 és horvátnak 9934, vagyis a magyarság 23.705-tel szaporodott, míg a németek 1385-tel és a horvátok 1707-tel fogytak! Tehát a magyarok számaránya a németek, horvátok és egyéb nem magyar anyanyelvűekkel szemben is meghaladja a 91 százalékot; ha pedig számításba veszszük, hogy a nem magyar anyanyelvűek közül is magyarul beszél 25.572, akkor megállapíthatjuk, hogy Somogy vármegye 367.859 lakosa közül 359.215 lakos beszél már magyarul, vagyis a lakosságnak 98 1/10 százaléka és így ma már csak 8644-en vannak azok, a kik még nem beszélnek magyarul. Így lett a mustármagból lombos fa! Vagyis ezen az úton haladva, nem kell 20 év ahhoz, hogy Somogy vármegye Közművelődési Egyesülete eléri azt a nagy czélját, hogy teljesen magyarrá tegye a vármegyét!
A kik majd ezt megérik, azokra vár azután a nagy feladat második részének megvalósítása, t. i. a Drávántúlra átvándorló véreinket a magyar hazafiasságban és szellemben megtartani, mely feladatnak megoldását ugyan ezideig is munkálta az Egyesület, de túl a Dráván, az utóbbi évek politikai viszonyai miatt, nem a kellő sikerrel.
