Az 1849 május 14-iki közgyűlés.
Az 1849 május 14-iki közgyűlés.
Hosszas szünet után, 1849 máj. 14-én ismét megnyílnak a vármegyeház kapui, melyek a császáriak uralma alatt zárva voltak, a nemzeti ügyért küzdők s mindazok előtt, a kik nem akartak az önkényuralom szolgálatába állani. A nemzeti hadséregtől az utolsó két hónap alatt elért nagy sikerek bizalommal és lelkesedéssel töltötték el az egybegyűlteket.
A közgyűlést Noszlopy kormánybiztos nyitotta meg. Ezután Roboz kormánybiztosi titkár felolvasta a kormánybiztossá történt kinevezésről szóló okmányt, mire kihirdetik a trónfosztó nyilatkozatot és a Kossuth Lajosnak kormányzóvá történt megválasztásáról szóló országgyűlési jegyzőkönyvi kivonatot. A közgyűlés bizalmat szavazott a kormányzónak és a Szemere Bertalan elnöklete alatt megalakult minisztériumnak; ugyanekkor elhatározzák, hogy Kossuth Lajos kormányzó arczképét a vármegyei közgyűlési terem számára megfestetik.
Noszlopy ezután megalakította a vármegyei tisztikart, melynek tagjai között a köréje, csoportosult barátai és rokonai vitték a vezérszerepet. A tisztikar a következőleg alakult meg: Alispánok: Berzsenyi Farkas, Erős József és később III. alispán Somogyi Lajos. Főjegyző Kalmár József. Szolgabírák: Leipczig Jónás a központi járásban, Baan Gáspár a kaposváriban, Somogyi Lajos a babócsaiban, utóbb helyébe Sárközy Sándor, Bereczk Antal a szigetváriban, Erős József az igaliban, később II. alispánná lett s helyébe Mócsy János lépett, Véssey Márton a marczaliban. Főügyész Markovics György, a ki leköszönvén, helyébe a kormánybiztos Szokolay Dánielt nevezte ki (Levéltári Kis Tükör). A közgyűlés ezután elrendelte, hogy a járási szolgabírák a fegyvereket járásuk területén mindenütt beszedjék, egyben pedig elhatározták, hogy Czindery Lászlónak, ki febr. 1-e óta kormánybiztosként szolgálta az önkényuralmat, mint hazaárulónak, összes jószágai lefoglaltassanak (biz. 14. sz. 1498. kgysz.). Majd intézkedés történt, hogy a hátralékos adó, úgyszintén az önkéntesek s mozgócsapatok felszerelésére kivetett hozzájárulás hátralevő összege beszedessék.
A közgyűlés után Lengyeltótiban megtartották a képviselőválasztást is, mely alkalommal a kerület Noszlopy kormánybiztost tisztelte meg bizalmával. Noszlopy ekkor állott népszerűségének tetőpontján. Kétségkívül kiváló szervezőtehetség, jó népszónok, lelkes hazafi volt, de tagadhatatlan, hogy csak a pillanatok behatása alatt, gyakran meggondolatlanul és könnyelműen cselekedett. Vasváry Ferencz, kivel már bujdosásában ismerkedett meg, így jellemzi őt: Nyilt, merész tekintetű, 30–32 éves, középmagasságú, szép, férfias, daliás, barna férfiú volt. Mindamellett is, hogy rövid időn meg tudtam nyerni barátságát, nagyon titokzatos volt; kitünt belőle, hogy sokat kellett az emberekben csalódnia. Nem mindenki irányában volt oly őszinte is, mint velem. De úgy látszik, szívem és lelkem mélyéig belátott (Hazánk 1886. 99.).
Bergel József, Kaposvár egykori orvosa, emlékirataiban viszont nagyon kicsinylőleg nyilatkozik róla a következő soraiban: „Kaposvár folytonosan valamely parancsnokló fővezér főhadiszállásához hasonlított, minden át- és bejárás el volt zárva vasvillákkal és botokkal jól felfegyverzett parasztok által, úgy hogy elegendő biztosíték nélkül senki sem bocsáttatott be. Miért? Azt valószínűleg maga Noszlopy Gáspár uram sem tudta, habár Don Quixote módjára valamely kicsiny, rosszul fegyverzett csapat élén többször tett kirándulásokat s sehol sem látott ellenségfeletti diadalait hangosan kürtölte. Különben úgy látszik, hogy a derék és vitéz férfiúnak magának sem volt valami nagy bizodalma a magyarok ügyéhez, a menynyiben az idevaló kereskedőket kényszeríté, hogy nála volt magyar bankjegyeit osztrák jegyekkel cseréljék be.” E sorokból kétségkívül kirí az elfogultság, mert ha valaki, úgy éppen Noszlopy nem ismerte a csüggedést, hisz még a szabadságharcz letiprása után is a legképtelenebb terveken törte a fejét, hogy függetlenségünket, önállóságunkat visszaszerezzük. De visszatükrözik ezek a sorok az akkori közhangulatot, a bizonytalan jövő iránti aggodalmakat. Szinte ösztönszerűleg érezte mindenki, hogy a szabadságharcz Budavár visszafoglalásával nem ért véget. Csak ezután kezdődik az igazi küzdelem a nemzeti létért.
És Somogyban éppen e válságos időkben hiányzott a vezér. A konzervatívek a márcziusi napok óta félreállottak, vagy külföldön vonták meg magukat. Sárközy Albert főispán, megrettenve a trónfosztás következményeitől, nem vett többé részt 530a vármegye ügyeinek intézésében s így a nemzeti ellentállás szervezése egyedül Noszlopy vállaira nehezedett.
