Somssich Pál könyve az önkényuralom ellen.

Teljes szövegű keresés

Somssich Pál könyve az önkényuralom ellen.
Az önkényuralom kezdetén, mikor már Haynau megvalósította véres bosszútervét, Somssich Pál elsőnek szólalt fel az új kormányzati rendszer ellen. Somssich nem rokonszenvezett az 1848-iki törvényekkel s lemondván a helytartótanácsnál viselt állásától, visszavonult a magánéletbe, Sörnyére, a hol megírta híres munkáját: „Das legitime Recht Ungarns und seines Königs,” mely 1850-ben Lipcsében jelent meg. Ebben a munkában épp oly bátran, mint alapos készültséggel mutatta ki az önkényuralom jogtalanságait, egyúttal pedig kifejtette a nemzet törvényes jógait, hogy a külföld megismerje azt s reményt öntsön a csüggedőkbe. Tagadhatatlan, hogy ily munka kiadásához nagy bátorság kellett abban az időben, mert Bachtól kitellett volna, hogy felségsértési pert akaszt az író nyakába. Gyakorlati következményekkel nem járt ugyan e mű, de felkeltette az elnyomott nemzet rokonszenvét és érdeklődését írójának személye iránt.
Bár a hatalom szolgái mindent elkövettek, hogy e munka terjesztését megakadályozzák, Somssich könyve mégis eljutott Somogyba. A lipcsei könyvkereskedőczég Somssich munkájából több száz példányt Hagelmann Károly kaposvári könyvkereskedő czímére küldött el, a ki, mintha megérezte volna a veszedelmet, még aznap kocsin küldte a szállítmányt Sörnyére, a hol Somssich Pál maga hordogatta ki szobájából könyveit s rejtegette el egy szalmakazal aljában.
A zsandárok a könyvek megérkezte után már másnap megjelentek Hagelmann Károlynál és mivel ott semmit sem találtak, kimentek Sörnyére, a hol szintén eredménytelenül kutattak (Noszlopy Tivadar i. m. 41–42.).
A hírlapok közül az önkényuralom alatt a vármegyében a Pesti Napló terjedt 535el leginkább. Ennek Somogyból Roboz István volt a munkatársa. Attól kezdve, hogy báró Kemény Zsigmond lett a lap főszerkesztője (1855 jún. 22.), a Pesti Napló előfizetői is megszaporodtak Somogyban. Kemény Zsigmond, Deák Ferenczczel együtt, a jogfolytonosságnak lett a sürgetője s ennek az iránynak hódolt Somogy vármegye közönségének legnagyobb része is.
Az önkényuralom éveiben kezdte meg költői pályáját Kisfaludy Atala is, kinek első költeménye 1858-ban jelent meg Nagy Ignácz Hölgyfutárjában. Fellépését az irodalom terén Roboz István a következőleg jellemzi: Az egyedül kesergő Sajó (Jókai Mór), Tompa: Gólyája és Szilágyinak rendőrileg megtépett „Emléklapjai” mellett, jól esett a bokrok megriasztott énekesei között egy csalogányt hallgatni, ki csak a természettől tanult, de igaz hangon énekelt.

Jellacsics nem meri elhagyni táborát, hogy István nádor hajójára menjen. (Az Orsz. Képtárból.)

I. Ferencz József. (Az Orsz. Képtárból.)

Haynau. (A „Heldenbuch”-ból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem