Berzsenyi Dániel Somogyban.
Berzsenyi Dániel Somogyban.
Berzsenyi Dániel, a klasszikus iskola legkiválóbb költője, ugyan nem itt született, de életének legnagyobb részét itt töltötte.* A vármegye teljesen magáénak tartotta, „Somogy költő”-jének, a „Somogyi Kazinczy”-nak nevezte és Berzsenyit is életének öröme és bánata Somogy vármegyéhez kötötte. Itt fejlődött ki teljesen költői tehetsége, innen indult ki költői hírneve.
Életrajza megvan Vas vármegye kötetében.
239Berzsenyi 1808-ban költözött Sömjénből Niklára, hol Thulman Páltól, anyai nagybátyjától, kiváltván elzálogosított birtokát, 1200 hold rét és a gombai hegyen 40 hold szőlő birtokosa lett. Itt gazdálkodva, családjának és a költészetnek élve, töltötte tejes visszavonultságban napjait, a „niklai remete”. Költeményeinek kéziratai Kazinczy által lemásolva és terjesztve, már a hír szárnyára vették és ismeretessé tették nevét az egész országban. Így jutott el a költő híre saját vármegyéjébe: Somogyba is, a hol csodálkozva vették tudomásul, hogy milyen nagy költőt rejteget a kis Nikla. Szerénységére jellemző, hogy Sárközy, a kit Kazinczy tett figyelmessé Berzsenyire, soká nem találta a visszavonultan élő költőt. Egy 1810 febr. 19-én kelt levelében azt írja Kazinczynak Sárközy: „Sok kérdezősködés után tudhattam csak meg, micsoda Berzsenyit értesz ... Most hallom, hogy egy nem régi emigráns, emberséges és philosophus ember lakik ott nagy csendességben, a kit, mivel ki nem szokott járni, senki sem ismér úgy, mint én szeretném.” Mihelyt azonban Somogy vármegye művelt főurai megtudták, hogy egy nagy költő tartózkodik a vármegye területén, siettek tiszteletüknek és becsülésüknek kifejezést adni a nemzeti irodalom lelkes művelője iránt. Gróf Teleki László 1811-ben Somogy vármegye főispáni helyettesévé kineveztetvén, Berzsenyit táblabíróvá nevezi ki. Ezt a váratlan, de jóleső meglepetést Berzsenyi „A balatoni nympha gróf Teleki Lászlóhoz” czímű szép ódájával hálálta meg. Majd midőn Telekit később a főispáni székbe iktatták, még nagyobb megtiszteltetésben részesült Berzsenyi. A beiktatási lakomán a jelenvolt nemesség nagy lelkesedéssel ünnepelte a költőt, Sárközy István az ebéd alkalmával nyilvánosan megcsókolta és „Somogy költőjévé” avatta. A rendek esti gyülekezete alkalmával pedig Berzsenyi a „nagy palotába” hivatván, báró Prónay Sándor a költőt, „a magyar Parnassus díszét”, az egész közönség jelenlétében megköszöntötte. Ekkor írta Berzsenyi „Báró Prónay Sándorhoz” czímű ódáját.
Ilyen megtiszteltetésekben részesült Berzsenyi a somogyi nemesség részéről, mielőtt költeményei még megjelentek volna; de erre még sokáig kellett várakoznia. Ezalatt sok kellemetlenség érte. Felesége és maga is betegeskedett, a háború zavarai miatt gazdálkodása megakadt; kis háza is összedűlt, és emiatt egész télen át egy kis szobában kellett nyomorognia. Végre költeményei 1813 tavaszán megjelentek és műveinek nagy hatása kiemelték a költőt egy időre melankóliájából. Később az erdélyi színház megnyitására hirdetett pályázaton akar résztvenni; drámája hőséül a somogyi Kupa vezért választja; hozzá is fog a kidolgozáshoz, de a dráma csak töredék maradt. 1847-ben újra nagy megtiszteltetés érte, midőn gróf Festetics György Berzsenyit – mint levelében írja – „a niklai bölcset, Somogy Kazinczyját, a kinek dicshírét a halandóság köde el nem éri”, meghívta a „Helikoni ünnepre”. A költő el is ment, a gróf fedetlen fővel járult elibe, nyakába borult és a legkitüntetőbb fogadtatásban részesítette.
Még Niklán találta Berzsenyit Kölcseynek a „Tudományos Gyűjtemény”-ben közölt túlszigorú bírálata, mely az amúgy is búskomor költőt még jobban elkeserítette. Niklai lakosként érte őt az a megtiszteltetés is, hogy a Tudományos Akadémia tagjául választotta; de ezt a kitüntetést már nem soká élvezhette a költő, mert 1836 febr. 24-én meghalt Niklán. A vármegye nemessége a költő emlékét is megbecsülte, midőn a rendek 1843-ban „önszántukból, saját lelkök által késztetve, szabadon és egyetértőleg” elhatározták, hogy „a niklai sírkertben nyugvó nagy társuknak emléket emeljenek”. (A gyűlés jegyzőkönyve.) Ugyancsak határozatba ment Döbrentey Gábor, Somogy vármegye táblabírája, indítványára, hogy Berzsenyi Dániel mellszobra a Nemzeti Múzeumban való elhelyezése végett elkészíttessék. E mozgalom eredménye lett, hogy a költő sírja fölé 1860 jún. 14-én, nagy ünnepség mellett, emlékkövet állítottak, melynek déli részét lant díszíti, alatta a költő e sorai:
A derék nem fél az idők mohától, | A koporsóból kitör és eget kér.
A fényes ünnep rendezője Somssich Pál volt.
Itt közöljük még Berzsenyi Dániel kiadatlan levelét, melyet Thulman Pálhoz írt s melynek eredetije az állami Darnay-múzeumban van, Sümegen:
Nikla, nov. 29-én 1814. Kedves Barátom! Az én idegen ég alatt sínlő Aloém csakugyan most is hoz néha holmi kis bilingeket, fanyarak ugyan ’s rajtok egek billyege, de rajtok barátod szíve is.
A Bonyhai Grotta. Lebegjenek, Ó Grotte! fölötted, | Ölelkezve pálmák s’ myrthusok lombjai, | 240Hintsenek szent árnyékot körülted, | Hintsenek illatot Ilyssus bokrai. | ’S ha majd csendes mohaidra ledűl, | A Herok Leánya magános órájin, | ’S a szebb lelkek gondjaiba merül, | Ah fedezd könnyeit ’s száricsd el orczájin! | ’S midőn karján Melancholiámnak | Az ének nektáras érzésre hevül | Légy temploma a szelid Músáknak | ’S a Sphärák zengése ömledezzen körül.
B. Wesselényi Miklós képe. Mint az egekbe merült Aetnának az alja virányos | ’S a tetején örököt tüzörvény ’s ätheri fagy küzd: | Arczaidat derülő tavaszod szép hajnala festi, | Jég fedi homlokodat ’s láng csap ki komoly szemeidből | – – Erdély! mennyköveid forrnak bent, esküszöm! Áldozz!
Sajnálom Barátom, hogy ezt a különös lelkű ifjat veled nem láttathattam. Én azt hittem, hogy már csudálni semmit és senkit nem tudok, ’s ime, ezt kéntelen valék csudálni.
Pesti Barátaim újra ki akarják adni gyűjteménykémet. De kértem őket, hogy várakozzanak addig, míg még egyszer megvizsgálhatom ’s a mint lehet, kiegyengethetem, s kérlek Téged is, hogy azt olvasd meg s mind azokat, mellyek ízléseddel ellenkeznek, add tudtomra azzal az egyenességgel, melyet Tőled méltán várhatok. Én a Te ízlésedről sokat tartok s kívánom az enyémmel össze vetni.
Minapi levélkédet szászor elolvastam ’s mindenkor úgy találtam, hogy az nem egyéb, mint egy szép óda, mellynek minden vonásaiból kilátszik, hogy lelked minden nagyra és szépre el vagyon készülve. Barátom, a te lelkednek ki kell magát forrni előbb, utóbb, mert aki olly hévvel érez ’s olly tisztán lát, mint Te, meg nem elégedhetik azzal a korláttal, mellybe a szűk valóság rekesztette. Miért késel magadat megismertetni azokkal, kiket te szeretsz és a kiktől minden bizonnyal szerettetni fogsz?
Élj szerencsésen ’s ne szünj meg engem szeretni. Bersenyi Dániel mp.
Küldd meg Schilleremet és a Muzeumot, szükségem van rájuk.
De Somogy e korban nemcsak a költőket tudta megbecsülni, hanem a vármegye fiai a tudomány fejlesztésében is buzgón résztvettek. A már felsoroltakon kívül megemlítjük még a nagyszigeti Hadaly Károlyt (1743–1834), a ki híres mathematikus volt a maga korában, egyetemi tanár és több külföldi tudományos társaság tagja. Az igali születésű Hoblik Márton (1791–1845) a Tud. Akadémia tagja, jeles ethnografus, nyelvtudós, költő és drámaíró volt és az Akadémiától kitüntetett egy pályairatával a pesti játékszín megalapítása körül is érdemeket szerzett. Meg kell említenünk, hogy a „magyar Horatius”, Virág Benedek, is e vármegyében, Nagybajomban töltötte gyermekéveit. Itt kell még megemlékeznünk gróf Festetics Györgyről, a tudományok bőkezű támogatójáról, a csurgói főiskola alapítójáról és Nagyváthy Jánosról, a nemes gróf jó szelleméről és barátjáról is, a kiknek a tudományszeretete nagy lendületet adott a vármegye irodalmi és tudományos életének.
Berzsenyi Dániel síremléke és kriptája, Niklán.
Berzsenyi Dániel (A sümegi Darnay-múzeumban levő egykorú miniature után.)
Berzsenyi Dániel lakóháza, Niklán.
