Bokor József dr.

Teljes szövegű keresés

Bokor József dr.
Bokor József dr., tanár, pedagógiai író, szül. 1843-ban Kadarkúton. 1869-ben Sárospatakon theológiai tanár lett, hol a „Sárospataki Lapok”-at szerkesztette. 1885-ben ez állását elhagyván, Budapestre költözött és itt a II. és VI. ker. felső kereskedelmi iskolánál tanított. Az egyetemen a neveléstörténetből magántanárnak képesítették 1896-ban az országos közoktatási tanács előadó tanácsosa, 1900-ban a bpesti országos tanárvizsgáló-bizottság tagja lett. Meghalt 1911-ben.
Önálló művei: Vallás és tudomány. Sárospatak, 1871. – A középiskola eszménye. Bpest, 1874. – Egy középiskola. Sárospatak, 1881. – A szabadság némely korlátairól. U. o. 1884. – A társadalom befolyása az államra. Bpest. 1886. – 1885-től fogva szerkesztője volt, a „Magyar Philosophiai Szemlé”-nek és 1888 óta az „Egyetértés” tanügyi rovatának, melyet 20 évig vezetett. Szerkesztője volt a Pallas Nagy Lexikonának, valamint a Révai Nagy Lexikonának is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem