Csokonai Nagybajomban.

Teljes szövegű keresés

Csokonai Nagybajomban.
1798 július 8-án Nagybajomba megy, a hol Sárközy Istvánnét nevenapján egy költeménynyel üdvözli. Sárközy szívesen fogadja a költőt, a kit csakhamar annyira megszeretett, hogy ez időtől kezdve Csokonai a háznak állandó vendége és a családnak valóságos házi-poétája lesz. Majdnem egy évet tölt itt e művelt ház kedves családi körében, mely idő a költő zaklatott életének legboldogabb esztendeje volt, és költői fejlődésére is nagy hatást gyakorolt. Már ekkor fogamzott meg lelkében komikus eposzának első terve, melynek első fogalmazványát Sárközynek fel is olvasta (júl. 9.). Itt fejezte be az „Elrablott hajfürt” próbafordítását és itt írta meg – egy Sárközytől hallott adoma alapján – „Az elragadott nadrág” czímű művét, melynek kézirata Sárközy házának leégése alkalmával elveszett. Nagybajomból többször átrándult Kisasszondra, hol gyakran kijárt a Sárközy kastély mellett elterülő erdőbe. Itt egy terebélyes bükkfa alatt írta a „Magánossághoz” czímű bölcselmi ódáját:
„Ádott magánosság jövel! ragadj el | Álmodba most is engemet; | Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, | Ringasd öledbe lelkemet. | Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam, | Hogy itt, Kisasszondon reád találtam. | E helyben andalogni jó, | E hely poetának való.”
E költeményen kívül a „Mihálynapi álom”, „Kifakadás”, „Egy háladatlanhoz” stb. ez időszak költői termékei. Legfontosabb azonban, hogy Somogyban, Sárközy biztatására írta meg legnagyobb epikai alkotását, a „Dorottya” czímű komikus époszt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem