Kiegyezés után.

Teljes szövegű keresés

Kiegyezés után.
Az alkotmányos élet helyreállítása után, a mikor az első, 1867-iki követválasztáson ismét Somssich Pált küldték fel az országgyűlésre, a bírói székbe pedig Haidekker Pál került, Kaposvár haladása újabb lendületet vett. A Széchenyi-téren, 1868-ban, a régi városháza helyébe, a mely már nem felelt meg a kívánalmaknak, új, emeletes épületet emeltek. 1871-ben Zuzmann József lett a bíró s erre az időre esik a duna–drávai vasút megépítése, a melynek zákány–dombóvári szakasza 1872 aug. 14-én, a dombóvár–báttaszéki rész pedig 1873 jún. 20-án nyílt meg. Ez a vasútvonal, ha nem is hozott még egyenes összeköttetést az ország szívével, de az egyre növekvő forgalom és fejlődés hathatós eszközének bizonyult. Ugyancsak Zuzmann alatt indult meg a mozgalom, hogy Kaposvár, mint a megye székhelye, ne maradjon meg továbbra is falunak, hanem kapja vissza önálló tanácsát és kormányzatát. A várossá való átalakulás 1873-ban meg is történt, a mikor is Bárány Gusztávot választották meg polgármesterré.
Azóta Kaposvár mérföldes léptekkel halad előre a fejlődés útján és nem egy nagyobb vidéki várost meg is előzött már. Van villamosvilágítása, vízvezetéke, csatornázása, számos, különféle tanintézete, színháza és más egyéb közintézménye, melyekről később, a mai viszonyok ismertetésével, bővebben szó leszen. A város fejlesztésén munkálkodó közerők tevékenységének és energiájának már a rendezett tanácsú városi keretek sem nyujtanak elegendő mozgási szabadságot, úgy hogy a leghatározottabb alakot öltötte az a terv, a mely Kaposvárt a törvényhatósági jogú városok sorába akarja emelni. Kaposvár azok között is ki fogja vívni az őt megillető helyet és kevésbé változatos multja nagyszabású jövendőnek leend a záloga.
*

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem