Bába-ügy.

Teljes szövegű keresés

Bába-ügy.
Bába-ügy. A régmultban a szülésznői teendőket a vidéken tudvalevőleg tudatlan parasztasszonyok végezték. 1800-ban gondoskodás történt arra nézve, hogy minden járásnak kitanult bábája legyen. 1818-ban a járási bábákon kívül, a plebános vagy prédikátor hozzájárulásával, több községben választott bábák is voltak, a kik a járásorvosoktól és járási bábáktól tanulták meg „a legszükségesebb teendőt falun és pusztán végezni a szülőanya és szülöttje körül”. A járási bábáknak 200 frt volt a fizetésük, de ezt az 50-es években leszállították 80 frt-ra, azonban a járásbeli községek beutazásától felmentették őket; „működésük a falubeli bábák oktatása és szülés esetében segélyt nyujtani maradt a kötelességük”. A bábaügy rohamos fejlődése 1890-ben kezdődött, midőn a kaposvári közkórháznál az úgynevezett másodrangú bábaképző tanfolyamot alapították, hathetes tanfolyammal. Itt az egyik alorvostól nemcsak elméleti, hanem gyakorlati kiképzésben is részesültek. Ez volt az első ily kiképzés az országban, melyet azután mindenütt kötelezővé tettek. Ezidőszerint a vármegyében már 284 okleveles és 63 másodrendű képesítésű bába működik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem