Marczali „Ispotály”.
Marczali „Ispotály”.
1808-ban élt Marczaliban a nemesszívű Paczay István esperes-plebános, ki végrendeletében 300 forintot hagyományozott egy Marczaliban felállítandó „Ispotály”-ra s 300 forintot a szegény öregek és árvák segélyezésére azzal, hogy ha valamikor Marczaliban egy Ispotály állíttatik, ez is ahhoz csatoltassék. Ezt az alapítványt 1849-ig a marczali plebánosok kezelték és gyűjtésekkel gyarapították, úgy hogy az alapítvány 1849-ben már 5204 frt volt, a mikor egy bizottság vette át az alapítvány kezelését, 1890-ig, mikor az már 15.000 frtra rúgott. A házat már évek óta magánkórházként használták, 5–6 ágygyal és 3–4 elaggott iparosnak való lakással. 1889-ben az alapítvány kezelői elhatározták, hogy megveszik a szomszéd telket és építenek és felszerelnek egy megfelelő modern kórházat és készen átadják a vármegyének, ha a vármegye a kórháznak örökös fenntartását magára vállalja és kieszközli a közkórházi jelleget. A törvényhatóság 1890. évi februári közgyűlése az ajánlatot elfogadta az esetre, ha a belügyminiszter a 30 ágyra felszerelendő kórháznak a közkórházi jelleget megadja.
Miután a belügyminiszter május hó 13-án az engedélyt megadta, az építkezést azonnal megkezdték és októberben már jelentette az építőbizottság, hogy a vármegye a kórházat átveheti. Ennek megtörténte után a belügyminiszter, deczember 13-án, 84.299. szám alatt a közkórházi jelleget megadta a kórháznak. Utána Tallián Béla főispán kinevezte Szaplonczay Manó dr.-t a kórház igazgató-főorvosává, Mitzger Miksa dr.-t alorvossá és Szalay Józsefet gondnokká. 1891 február 13-án vették fel az első beteget. A kórház építése, 38 ágyra, 15.000 frt-ba került, melyből 8 ágy az agg-ápoldáé volt.
A kórház nagy betegforgalma következtében 1898-ban a kórházi választmány az aggápoldát kitelepíttette.
1891-ben a Marczali Takarékpénztár-Részvénytársaság 1000 frtos alapítványt tett, 1890-ben pedig Sostorics György hagyott nagyobb összeget a kórházra. 1903-ban a kórházat ki kellett bővíteni és átalakítani. Megvették tehát a nyugatról szomszédos telket, azon a fertőző betegek részére épületet emeltek, az utczai házat kórházi czélokra rendezték be, miáltal a kórház 60 ágyra bővült ki. 1905-ben ismét vettek egy telket 4000 koronáért. 1905-ben kérte a törvényhatóság a belügyminisztert, hogy engedélyezze a kórház újjáépítését és engedje meg egy 100.000 koronás kölcsön felvételét. Ehhez azonban a miniszter nem járult. Majd 1913-ban az alispán azt javasolta a közgyűlésnek, hogy szavazzon meg 40.000 koronát, használja fel a kórház tartalékját: 7024 koronát és a még szükséges összeget kérje a belügyminisztertől. Ez meg is történt. Szaplonczay Manó dr. a kórházat 1891 január 1-től 1891 október 31-ig vezette, a midőn tiszti főorvossá neveztetvén ki, utóda Szőnyeghy János dr. lett, ki távozván, 1892 áprilistól Fülöpp István dr. vette át az igazgatást. Mitzger dr. halála után Téchy József dr. lett az alorvos.
Az alapító emlékére a kórházépület közepén kápolnát rendeztek be, a hol a gyógyulást és menhelyet keresők a nemes pap-alapítót imáikba foglalhatják. 1891-ben 216 beteget ápoltak, 5368 napon, 1900-ban már 445-öt, 13.579 napon, 1910-ben pedig 716-ot, 21.761 napon. A kórház megnyitásától 1912. év végéig összesen 10.685 beteget ápoltak, 311.571 napon át.
