Gazdasági egyesület.

Teljes szövegű keresés

Gazdasági egyesület.
A Somogyvármegyei Gazdasági Egyesület, mely közel félszázaddal ezelőtt alakult, mindenkor tevékeny részt vett a vármegye mezőgazdaságának fejlesztésében 323és az állattenyésztés előmozdításában. A hol csak lehetett, iparkodott a vármegye mezőgazdasági terményeinek bemutatásával Somogy mezőgazdásági haladását igazolni, a mit különösen a Bécsben rendezett mezőgazdasági kiállításon bemutatott czikkeivel ért el, a hol gyapjúkollekcziója általános feltünést keltett és juhászattal foglalkozó gazdáinak nemcsak erkölcsi, de anyagi sikert is hozott. Az egyesület különösen a vármegye kisgazdáit iparkodott a helyes állattenyésztésre és az okszerű gazdálkodásra serkenteni, mely czélból több helyen évente díjazásokat rendezett. Az állam a gazdasági egyesületet abban a törekvésében, hogy az állattenyésztést jobban fejleszthesse, díjazások rendezésénél, évente 2–3 ezer koronával segélyezte, mely összegből, más és más járásokban rendezett szarvasmarha- és lódíjazást. Különösen szép sikert ért el az egyesület a nyugati fajmarhák kiosztásával, melylyel valósággal átalakította a vármegye szarvasmarhatenyésztését és a sokkal jobban értékesíthető és gyorsabb fejlődésű nyugati fajmarhák tenyésztését vitte előre. 1908-tól 1911-ig kiosztott az egyesület körülbelül 2000 bonyhádi jellegű fajmarhatehenet borjúval, 1,350.000 kor. értékben.
Az egyesület legújabban egy „Tejellenőrző Szakosztály”-t szervezett, melynek tevékenysége négy „Tejellenőrző körzet”-re terjed ki, nevezetesen a kaposvári, hetesi, marczali és iharosberényi körzetre, melyeknél az illető vidékek gazdaközönsége körülbelül 2000 tehénnel van érdekelve. A „Tejellenőrző Szakosztály” működésének czélja a fokozottabb, jobb és olcsóbb tejtermelés előmozdítása; e czélból a bejelentett teheneknél, havonta kétszer, pontos próbafejéseket és zsírvizsgálatokat tart, hogy így a bejelentett tehenek tejtermelésének mennyisége és minősége nyilvántartható legyen; továbbá a tehenek czélirányos takarmányozásának előmozdítása czéljából etetési vizsgálatokat tart és a szükséghez képest a takarmányok helyes összeállítására, és adagolására nézve tanácsokat ad.
Ezzel kapcsolatban tejértékesítés czéljából több községben állított fel a központi tejcsarnok közbejöttével tejcsarnokot és az e tejcsarnokokba beszállított tejért évente körülbelül 100–120 ezer korona folyt be. Számos községben osztott ki az egyesület kedvezményes áron bikákat, a mivel a községeknek a szebb és jövedelmezőbb szarvasmarhatenyésztést elősegítette.
1904-ben az egyesület szakképzett titkárt választott és azzal, hogy a vármegye gazdasági teendőit is magára vállalta, a vármegye részéről nyert anyagi támogatással, nagyobb tevékenységet tudott kifejteni. A mezőgazdaságnak jövedelmezőbbé tétele czéljából, évente több községben gazdasági előadást rendezett, a szentimrei földmívesiskola és a csurgói szaktanárok közreműködésével, a mi nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vármegye kisgazdái ma már az állattenyésztést és a mezei gazdálkodást sokkal czéltudatosabban végzik.
Az egyesület nagy tevékenységet fejtett ki a téli időben rendezett háziipari tanfolyamok szervezésével is, melyeknek előmozdítására állami segélyt is kapott. E háziipari tanfolyamokat a vármegye több községében évente 2–3 havi időre terjedőleg rendezték s így módjukban állott az azokon résztvett kisgazdáknak a háziipari czikkek előállítását elsajátítani. A háziipari tanfolyamok teljesen ingyenesek voltak. Ez tette lehetővé, hogy a szalmából, fűzvesszőből és gyékényből készült czikkek elkészítésében sok száz kisgazda nyert kézügyességet és kiképzést.
Az egyesület ezidőszerinti tisztikara: elnök gróf Hoyos Miksa, alelnök gróf Somssich László, titkár Bogyay Emil, s. titkár Zobel István, pénztárnok Tevely Béla dr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem