Szőlőmívelés.

Teljes szövegű keresés

321Szőlőmívelés.
A vármegye éghajlati, domborzati és talajviszonyai a szőlőmívelésre igen alkalmasak és így ez a gazdasági ág nagy területet foglal el. Bár e vármegye borai nagyobb hírnévre nem tettek szert, azért egyes helyeken pl. a tihanyi apátság szárszói, a Zichy-féle nágócsi szőlészetben termő bor, a legjobb borokkal vetekszik. A lengyeltóti, marczali és tabi járás: a balatonmelléki, a többi járások pedig a villány–pécsi borvidékhez tartoznak.
A filloxera itt is rohamosam tette meg pusztító útját, de a szőlőbirtokosság, a megyei és állami hatóságokkal együtt, azonnal és erélyesen látott a védekezéshez. Elévülhetetlen érdemeket szerzett e téren gróf Széchenyi Imre, a ki mint balatonmelléki telepítési kormánybiztos, a balatonkeresztúri és kőkúttapazdi határban nagykiterjedésű és sikerült homoki szőlőtelepítéseket végeztetett, a mivel szőlőmívelésünket nagy lépéssel vitte előbbre, e területek értékét megsokszorozta, és nehány száz magyar munkáscsaládot tartott vissza az Amerikába való kivándorlástól. A pusztulás előtti szőlőterület 25.718 kat. hold volt. 1888-ban állott be a nagyobb arányú csökkenés, mely 1895-ben érte el tetőfokát. Ettől kezdve újra szaporodik a szőlővel beültetett terület s ma már 21.412 kat. hold, melyből 10.712 hegyi európai, 3046 hegyi amerikai, 2983 síkterületű európai, 655 síkterületű amerikai és 4016 immunis homok. A vármegye éjszaki részében a szénkéneggel való védekezés, míg a déli részen az amerikai alanyra való oltás van inkább elterjedve. Szénkénegraktárak vannak: Kaposvárott, Pogányszentpéteren, Balatonszentgyörgyön, Batonbogláron, Karádon, Kőröshegyen és Ádándon. Amerikai vesszőtermelésre berendezett nagyobb telep a vármegyében nincsen. A homoki telepítés, különösen a Balaton mellett, igen szépen terjed és virágzó állapotban van.
Mivel a külföld részére ma már évről-évre egyformaízű és zamatú bort kell előállítani, ez pedig csak a fajborok házasításával érhető el, az okszerű szőlőtelepítéseknél a fajonkénti ültetés hódított helyet. Kétségtelen, hogy némely szőlőfajok beporozódására, illetőleg megtermékenyülésére előnyösebb a kevert ültetés, de mivel a fajborok jobban értékesíthetők, mint a kevert-ültetésű szőlők után nyert borok, azért az új telepítéseknél a kevert ültetést igénylő sárfehért, kéknyelűt, juhfarkút, fehérbajort (bajnár), vörösdinkát, kadarkát elhagyták és felkarolták az olaszrizlinget, kövidinkát, mézest, ezerjót, szerémizöldet, szlankamenkát, nagyburgundit és a budai kadarkát; a csemegefajok közül pedig legjobban díszlik a csabagyöngye, passatutti, muskát, odonel, chasselas, crognant, chasselas rouge, chasselas blanc. Hogy Somogy területén az egyes szőlőfajok termékenységét feltüntessük, közöljük a kaposvári uradalomhoz tartozó rinyakovácsi szőlő kat. holdanként 14 évi átlagterméseit: szlankamenka 28.03, kövidinka 27.56, szerémizöld 30.90, olaszrizling 12.09, mézes 12.30, sárfehér 5.15, nagyburgundi 10.20, oportó 5.51 és kadarka 9.06 hektoliter. Mivel a szerémizöldnek épp oly tüzes, testes és finomzamatú bora van, mint az olaszrizlingnek, kétségtelen, hogy ez a vármegye legjobb borfajszőlője. Somogy évi bortermése átlag 120.000 hektoliterre tehető. A vármegyében igen jó asztali bor terem, a melyet az ausztriai kereskedők szívesen és jó áron vesznek meg.
A szőlő gombabetegségei közül a peronospora, oidium és az antracnosis (foltos fenésedés) pusztít; ez utóbbi csak nedves évjáratokban, akkor is csak szórványosan lép fel, az előbbi kettő azonban kisebb-nagyobb mértékben évről-évre és az ellenük való védekezéssel drágítják a szőlő kezelését.
Az állati ellenségek közül a szőlőmoly a legveszedelmesebb; kevésbbé a szőlőiloncza; az ellenük való védekezés leginkább az álczák és lepkék összeszedésére szoritkozik, mert az eddig alkalmazott szerek nem bizonyultak czélravezetőknek.
A csemegeszőlőkereskedés eddig még nagyobb lendületet nem vett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem