Balatonendréd.
Balatonendréd.
Balatonendréd (azelőtt csak Endréd). A Balaton közelében fekvő magyar kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 304, lakosaié 1901, a kik nagyrészt róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója Zamárdi és vasúti állomása Siófok. A helység Szent László királynak a veszprémi káptalan részére 1082 táján kiállított megerősítő levelében még csak majorságként szerepel. Az 1229. évi oklevélben, mely a székesfehérvári káptalan birtokait sorolja fel, Alsó- és Felső-Endréddel találkozunk. Az Albeus mester esztergomi kanonoktól 1237–1240 körül szerkesztett összeírás szerint a szentmártoni apátságnak két szőlőmívese, két szőlője és földje volt Endréden. Alsó-Endréd 1259–1394 között a veszprémi káptalan birtoka, hol az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékek szerint akkor már plebánia is volt. 1338-ban a budai (óbudai) káptalan volt itt birtokos. 1390-ben Zsigmond király, Karáddal és ennek tartozékaival együtt, a lövöldi karthauziaknak adja cserébe. 1460-ban Alsó-Endréd Somogyi Imre Székesfehérvár városi kir. kapitány birtoka. 1536-ban Felső-Endréd Baronyai Mátyásé, Alsó-Endréd és Berki a székesfehérvári káptalané, illetőleg őrkanonoké, továbbá Baronyai Mátyásé és Fánchy Jánosé. A törökök itt várat építettek, melynek őrsége az 1545–46. évi zsoldlajstrom szerint 130, az 1552–53. évi szerint 143 emberből állott. A török hódoltság alatt a simontornyai szandzsákhoz tartozott s egy nahie (járás) székhelye lett. A török kincstári adólajstromokban 1563-ban 20, 1571–72-ben 24 és 1580–82-ben 17 házzal van feljegyezve. 1536–1572 között Felső-Endrédből Nagy-Endréd lett. 1609-ben Nagy- vagy Város-Endrédet csupán öt telkesgazda lakta, Kis-Endréd pedig pusztán maradt. Habár a török hódoltsági részekbe esett, 1572-ben a tihanyi várhoz számították. Az 1598. évi adólajstromban is mindkét Endréd a tihanyi vár tartozékai között szerepel. Az 1628–29. évi zsoldlajstrom szerint az endrédi párkány őrsége 22 ulufedzsiből (lovas zsoldos) és 34 azábból (nőtlen zsoldos, gyalogos) állott. Az 1660. évi úrbéri összeírás szerint a tihanyi apátság volt a földesura. 1696-ban lakosai mind kálvinisták voltak. 1715-ben 9 háztartást írtak itt össze. 1715-től kezdve 1848-ig a tihanyi apátság volt a helység földesura és jelenleg is ő a legnagyobb birtokosa. A róm. kath. templom a XVIII. század közepén, a református 1805-ben épült. A róm. kath. templom egyik fala a törököktől épített erődnek a fala volt. A többit az 1874–75. években hordták szét. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn és a községben hengermalom is van. A határ egy részét a Várhegy foglalja el, melynek oldalán állott a törökök erődje. A „Dudahegy” alja – a hagyomány 39szerint – a hódoltság idejében a török parancsnok rendes sétálóhelye volt, a hol mindig dudaszóval kísértette magát. E hegyoldalon van a „barátlyuk” nevű földalatti üreg. A „Rózsahegyen” voltak a hagyomány szerint a török várparancsnok rózsakertjei. A községhez tartozó lakott helyek közül különösen jelentékeny-multtal dicsekszik Jaba-puszta, mely 1193-ben, midőn III. Béla király a székesfehérvári János lovagokat megerősíti itteni birtokaikban, Liba (Lyaba) alakban fordul elő, 1229-ben a székesfehérvári káptalannak is voltak itt birtokai. 1233-ban Szent György tisztéletére szentelt egyházát is említik az oklevelek. A XIV. század első felében a Pok-nemzetség, majd az Ugali család birtoka. E család utolsó sarja volt Ugali Pál, a ki után e helységet Kővágóőrsi Kis György (1392–1401.) bírta. Halála után özvegye Csapi Andráshoz ment nőül. Csapi András 1411-ben neje, Gutori Katalin révén nyerte adományul első férjének, Kővágóőrsi Kis Györgynek itteni birtokait; de a Batthyányak, mint az Ugaliak vérrokonai, jogot tartottak rá. 1438-ban a Batthyányakat és a Fajszi Ányosokat iktatták e helység birtokába. 1444-ben e két család megosztozott itteni jószágaikon. 1464-ben a Keszölczési család bírta zálogban. 1661-ben pusztaként, Szárszói Somogyi Jánosé volt és később a tihanyi apátság birtokába került. A községhez tartozik még Tóköz-puszta és Zsigmond-major. Balatonendréd vidékén feküdt a két Bere (Berej) helység, mely 1229-ben a székesfehérvári káptalan birtokai között fordul elő. A XIV. században az Ugali-családé. 1438-ban a Batthyányak és a Fajszi Ányosok nyerik adományul. 1439-ben Albert király az esztergomi káptalan birtokai között sorolja fel. Az 1536. évi adólajstromban már Bere alakban fordul elő.
