Berzencze.

Teljes szövegű keresés

Berzencze.
Berzencze. Nagykanizsa–gyékényes–barcsi vonalon fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 512, lakosaié 4073, a kik leginkább róm. kath. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helységről a XIV. század első feléből vannak adataink. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1377-ben, tartozékaival együtt, a Pécz-nembeli Lóránt szerezte meg, kinek utódai magukat innen Berzenczei Lorántfiaknak nevezték. Fia, Berzenczei Lorántfi György, 1406-ban és 1418-ban új adománylevelet nyert a helységre, mely ekkor vámhely is volt. Fiai, Sandrin és László, 1463-ban egyezkedtek Berzencze és Szenterzsébet fölött. 1468-ban berzenczei és szenterzsébeti kastélyaikat Szenterzsébeti Forster Györgynek idegenítették el. 1473-ban Berzenczei László itteni birtokaiba özvegyét és Szentgyörgyi Vincze Péter özvegyét iktatták be zálogképen. 1477-ben Forster György, Vincze Péter özvegyétől, a nála zálogban levő birtokrészeket visszaváltván, ezzel az egész helység birtokába jutott. 1490-ben Keresztelő Szent János tiszteletére épült egyházát említik az oklevelek. Forster György 1481-ben Tolnai Bornemisza Jánost osztályos testvérévé fogadta. 1486-ban azonban Forster és neje, Csapi Ilona, szerződésre léptek Nagylucsei Orbán győri püspök királyi kincstartóval, mely szerint Forster a leányát a püspök unokaöcscsének, a nyolczéves Ferencznek eljegyezvén, megegyeztek, hogy örökösök nélkül leendő kihalásuk esetére birtokaik kölcsönösen egymásra szálljanak, Berzencze vára pedig Forster György halála után Ilona asszonyra szálljon. 1550-ben Zalai Kelemen volt a helység földesura. Szigetvár elestének (1566) hírére, az őrség kiszökött a várból, a melyet a török kardcsapás nélkül elfoglalt. A törökök Berzenczét egy járás székhelyévé tették, a várat pedig megerősítették. Az 1568–69. évi zsoldlajstrom szerint az őrség 379 emberből állott. 1571-ben a berzenczei járás már megszünt és a helység a görösgali járáshoz tartozott. Ekkor csak 5 házból állott. 1594-ben Zrinyi György visszafoglalta a várat, de csakhamar ismét török kézbe került. Az 1618–19. évi zsoldlajstrom szerint a török őrség 349 emberből állott. Az 1664. évi téli hadjárat alatt a keresztény hadak ismét visszafoglalták a várat. A helység 1701–1703-ban a Szalay családé volt. 1715-ben 20 háztartását írták össze. 1726-ban a Szalay család, majd 1757-ben Niczky György tanácsos, 1776-ban gróf Niczky Kristóf, 1835-ben gróf Festetics László volt a helység földesura. Jelenleg herczeg Festetics Tassilónak van itt nagyobb birtoka és szép emeletes kastélya, a melyhez a herczeg csinos vendégházat építtetett. A kastélybeli termek falait Pausinger-féle hatalmas vadászati festmények és erdőrészletek borítják. A község 1758 ápr. 10-én és 1811 szept. 27-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat. A két róm. kath. templom közül az egyik még a XVI. századból való, a másik 1735-ben épült. A község lakosai hitel- és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartozik: Lankócz-puszta, mely már az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is előfordul. 1406-ban Egyházas és Felrét-Lankócz helységeket Berzenczei Lorántfi György nyerte adományul. 1481-ben mindkét helység Szenterzsébeti Forster György birtoka, a ki felerészét Bornemisza Jánosnak engedi át. 1726-ban Felső-Lankócz- és Alsó-Lankócz-puszták a Szalay családé. – A mai Lankócz szomszédságában feküdt Atak falu, a hol az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint plebánia is volt. Berzencze mellett fekszik Vecsernye-puszta, mely a középkorban Vecsenye alakban fordul elő, 1454–98-ban a vránai perjelség birtoka. – Berzencze szomszédságában feküdt Szenterzsébet is, Lankócz szomszédságában pedig Mindszent. Mind a két falu már az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel. A hódoltság alatt teljesen elpusztultak. Berzenczéhez tartoznak még a következő lakott helyek: Keresztfai-puszta, Perdócz-major, Garics-puszta, György-major (azelőtt Koplaló), Vadaskerti-major és Lankócz-puszta.

Berzencze. – Herczeg Festetich Taszilo vadászkastélya.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages