Vízvár.

Teljes szövegű keresés

Vízvár.
Vízvár. Drávamenti kisközség, körjegyzőséggel. Házainak száma 208, lakosaié 1751587, kik közül 450 magyar, 1137 horvátajkú és leginkább róm. kath. vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Tahy Ferencz a XVI. század közepén, itt a Dráva partján, a víztől és mocsaraktól védett helyen, várat építtetett, mely vár 1555-ben fennállott. E vár Zrinyi Miklós bán figyelmét is magára vonta, a ki 1555 nov. 17-én kelt levelével zsoldosőrséget sürgetett a vár védelmére. Szigetvár eleste után az őrség azonban megfutott s a várat felgyujtotta, mely ezután teljesen elpusztult. Midőn 1715-ben az országos összeíró-bizottság e helyen megjelent, csak néhány újabb települőt talált itt. Lassanként azonban megsokasodtak és önálló jobbágyközséggé szervezkedtek. 1726-ban őrgróf Turinetti Herkules Lajos, 1733-tól a Festetics család volt a földesura s jelenleg is herczeg Festetich Tassilónak van itt nagyobb birtoka. A régi róm. kath. templom 1852-ben leégett és a mostani 1854-ben épült. Van a községben hitelszövetkezet, fogyasztási szövetkezet, gazdakör és polgári olvasókör. A községi erdőben egy régi út van, ma már tölgyfákkal benőve, a melyet Török útnak neveznek, valószínű, hogy a vízvári várba vezető út volt. A község mellett a Dráván állandó kompjárat van. A községhez tartoznak: Gizella-, Zsitfa-, Jádi-, Jama-, Kalila- és Spincz-puszták. Zsitfa-puszta 1399-ben Sikfa alakban fordul elő, a székesfehérvári káptalan birtokaként. A XV. század második felében a Laki Thúz család birtoka. 1484–1500-ban Lak tartozéka. 1550-ben Tahy Ferenczé. 1726-ban őrgróf Turinetti Herkules Lajosé, 1733-ban már Festetics Kristófé volt. Ettől kezdve a Festetics család bírja. Zsitfa-puszta és Bélavár szomszédságában feküdt Csötörtökhely, mely az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel s ekkor már plebániája is volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem