Bakó (Dávodi).

Teljes szövegű keresés

Bakó (Dávodi).
Törzsökös somogyvármegyei család, mely a ma Böhönyéhez tartozó Dávodpuszta, régen Dávot községtől veszi előnevét. Már 1493 és 1496-ban említik mint itteni birtokost. Az, hogy utóbb e család Nemesviden is birtokos, arra mutat, hogy egy lehetett az 1461-ben „vidi” jelzővel szereplő Bakó családdal. Birtokos a vármegyében 1534-ben is. 1610-ben Bakó Farkas kiskomáromi kapitány; ekkor felesége, Pálffy Anna és gyermekei: Farkas, György, Zsófia, Potencziana és Kata nevére is megerősítteti magát Merke és Terebezd birtokában, melyeket 1200 magyar forintért a Vésseyektől szerzett. Ugyanő lehetett az a Farkas, a ki 1628-ban kir. étekfogó és a kiskomáromi végvár lovasainak kapitánya: ez a rokona, Imreffy Farkas, magvaszakadásával a koronára háramlott Somodort, Szenttamást, Törjéket, Böszénfalvát, Gálosfalvát, Hagymást, Hárságyot, Tormást, Szentlászlót, Szerdahelyt, Derecskét és Lencsént nyeri. E nagy vagyonból az 1700-as évek után már csak töredékek vannak a család kezén. 1720 körül két tagja él a Bakóknak: János és Farkas. Az előbbinek feleségétől, Németh Margittól való leánya, Ilona ágának vagyonát a beházasodott vidi kuriális nemeseknek vitte. Farkas nejével, Horváth Annával, 1717-ben nádori adományt nyer a felesége jogigényét képezett (Dráva) Tamásira és Gárdonyra és kir. adományt Szakácsira és Vidre. Gyermekeik: Ádám, ki fel van véve az 1754–55. évi összeírásba; László, 1727-ben esküdt, 1741-ben inzurgens, ez feleségével, Szily Évával, magtalan; és Judith, Kisbarnaki Farkas Gáborné. Ádám, ki táblabíró volt, Hollósy Klárával nemzette Mihályt, kit, mint atyját is, szívesen hívtak meg az úrbéri uriszéki perekhez ülnöknek és elnöknek, és Rozália, Thassy Lászlóné. Mihálynak Vizeki Tallián Annától, kivel Bolháson lett birtokos, gyermekei: Francziska († 1798), Kisjeszeni és Megyefai Jeszenszky Emánuelné, Farkas, Jozefa Hamvai Kovács Józsefné és János. Farkas († 1840), táblabíró, 1809-ben inzurgens, Pozsgay Terézzel a fiág fenntartója. Fiai: Farkas és László. Farkas (1799–1871), 1833-ban szolgabíró, felesége Balaskó Mária, gyermekeik: Farkas (szül. 1826) és Krisztina-Zaida (szül. 1828). László, Farkas testvére (1803–1831), Berzsenyi Jozefával nemzette Lászlót (1831–1875) és Emiliát (1827–1884), Csonka Jánosnét. János, Mihály fia, ki háromszor nősült, leányára, Krisztinára, Skerlecz Antalnéra, az ősi vagyonból már semmit sem hagyott. A család vagyonának elvesztését az a per okozta, a mely az 1830–1843. évek között folyt a Horváth jogon a leányágat is illető, de abból addig nem részesített drávamenti birtokokért a rokon Thassyakkal, ez utóbbiak jogát megállapítván.
Czímere: kék pajzsban zöld mezőn nyelvét kiöltő jobbra fordult egyfarkú arany oroszlán, jobbjában kardot tart, baljával hatágú arany csillagot lógat. A pajzs jobb felső sarkában ezüst félhold. Sisakdísz: a koronából kinövő pajzsbeli oroszlán. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem