Bárány (Rendesi).

Teljes szövegű keresés

Bárány (Rendesi).
Zala vármegyéből, Kővágóőrsről származó család, a hol 1728-ban igazolják nemességüket néh. Benedek fiai: Ferencz, István és Imre, továbbá György és Tamás, az 1594. évi augusztus 30-án Rudolftól Bárány Imre részére adott és Zala vármegyében 1604 deczember 29-én kihirdetett armálissal. Egy lehetett a fenti Györgygyel az a György, ki vármegyénkben 1724-ben mint lellei lakos ugyanez armális alapján igazoltatott. Az itteni ág 1735-ben nyert megerősítő adományt Viszre és Boglárra, de előnevét ezután is csak Rendesről írta. Eleintén csak a zalai Balatonmellék családjaival házasodott, a XVIII. század harmadik harmadában már átmegy Sörnyére, Vidre stb. Esküdteket, alszolgabírákat állandóan adott a vármegyének. Az 1843. évi katasztrumba felvett nevezetesebb tagjai: Pál fiának, Jánosnak, Mezriczky Zsuzsától született fia, Imre, sörnyei birtokos (45 éves) és Stefaits Lidiától való gyermekei: Károly (szül. 1825) és Imre (szül. 1831). Márton fia Lászlónak fiától, Páltól és Nagy Juliától származott Pál táblabíró (45 éves), kinek Litsek Antóniától fia, Dénes-Vincze (szül. 1841). József fiának, Gáspárnak és Grubanovics Erzsének fia Alajos (35 éves) és ennek Sáry Máriától való fiai: Pál (szül. 1839) és Albert (szül. 1841), boglári birtokosok. Kis-Gombán volt birtokos Pál fia Józsefnek Nagyalázsonyi Barcza Annától való fia, Boldizsár, a „Bánk bán” bírálója (50 éves), első feleségétől, Berzsenyi Antóniától született Gusztáv (1822) és második nejétől, Bekk Teréztől való fia, Gyula (szül. 1842).
A család czímere – a nemeslevél szövege nem lévén meg – pecsét után: kék pajzsban jobbra fordult ágaskodó egyfarkú oroszlán, jobbjában görbe kardot tart. Sisakdísz: a pajzsbeli oroszlán. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages