Madarász.
Madarász.
Két ily nevű család élt vármegyénkben. Az egyik a Nemeskisfaludon birtokos kurialista, törzsökös somogyvármegyei család, mely 1718-ban nyert birtokostársaival megerősítő adományt. A vármegyének esküdteket adott e család; legkiemelkedőbb tagjai voltak a szabadságharczban 623szerepet vitt László képviselő, a honvédelmi bizottság tagja és József, szintén képviselő.
Más Madarász család az, a melyből származott László, a visszaállított vármegyének legkiválóbb embere. E családnak, mely hihetőleg a sopronmegyei Pulyai Madarászok egyik hajtása, legelső ismert egyenes őse Márk, ki fivérével, Andrással és nővérével, Orsolyával 1622 ismeretlen hó 30-án Sopronban nyer czímereslevelet II. Ferdinándtól. Márknak felesége Kerecsényi Szalay Zsófia (utóbb Szelestey Jánosné). Fiuk: János, nejétől, Garay Erzsébettől atyja Lászlónak és Imrének. A két fiúnak származásuk, valamint különösen Lászlónak, Felsőbüki Nagy Terézzel, a nagybefolyású ítélőmesternek, Nagy Istvánnak leányával, előbb özv. Palotay Sámuelnével való házassága (esk. 1700) előkelő összeköttetéseket biztosított. Lászlót az 1708-ban Sopronban összeült Habsburg-párti rendek leküldték alispáni hatáskörrel a közigazgatás ellátására Somogyba, a melyet mint jegyző már előbbről jól ismert. 1710–1712-ben alispán, majd 1715–1727 között a vármegyének alispánja, közben ismételten egyszersmind főpénztárosa (főadószedője). A vármegye szervezése az ő munkabírásának eredménye; a katonai hatóságokkal szemben az országgyűlésen s a nádori konkurzusokon, a pannonhalmi tized ügyében mindig ő képviselte vármegyéjét. Birtokviszonyainak rendezése is sok munkát és költséget okozott. A berzenczei uradalom egyes tartozékait – melyekhez öreganyja jogán elővételi joga volt – vétellel szerzi meg; megveszi a Tahy-Gyulaffy-örökösöktől Berki egy részét, későbbi székhelyét. Lehet, hogy a birtokviszonyok rendezésére közpénzeket fordított; tény, hogy a főadószedői évek pénzkezeléséről nem számolt el. Birtokainak lefoglalása vagyonilag teszi tönkre, 1728-ban börtönben fejezi be életét, fiai: Sándor és Miklós, a vármegye kegyelméből 1730-ban visszaadott Csertő falu és ehhez tartozó Kotosd-pusztán huzódtak meg. Sándor azután Baranya vármegyébe költözik, a hol 1771-ben igazolja nemességét Ez évben el is halt, fia, Ignácz, 1772-ben szerémvármegyei alszolgabíró. Úgy látszik ő vitte sírba ágát; a családi iratok, ezek között a czímereslevél is, a vármegyének levéltárába került. László testvérének, Imrének, ki a helytartótanácsnál szolgált a kinek szintén része volt a berzenczei uradalomban, feleségétől, Trimel Zsófiától (esk. 1700 előtt) leányai: Teréz Grünne Antal grófnak, Katalin Dumaney de Pressi Mihálynak felesége. Ez utóbbi még 1746-ban is birtokos Berzenczén.
Czímere: jobbharánt fekete pólyával megrakott pajzs alsó vörös mezejében ezüst rózsa, felül ezüst mező; a pólyában jobbjával egyenes kardot tartó lépő arany griff. Sisakdísz: a koronából kinövő, jobbjával egyenes kardot tartó, balját ragadozásra nyujtó arany griff. Takaró: arany-ezüst, kék-fekete.
Madarász.
