Széchenyi (Sárvárfelsővidéki, gróf).

Teljes szövegű keresés

Széchenyi (Sárvárfelsővidéki, gróf).
Vármegyénkben való első megjelenésekor már egyik legnagyobb birtokosa is. Első ismert, egyenes őse Benedek, kinek fia Mihály veszprémi kapitány (szül. 1530), 1580 körül Szécsénykén él. Fia, Márton (szül. 1560) Bán Sárával atyja Györgynek, a későbbi prímásnak és Lőrincznek. György családjának, mely ekkor Szécheni, másként Szabó néven szerepel, 1629-ben czímereslevelet szerez; hosszú papi pályáján megtakarított pénzével megveti a család vagyonosságának alapját. 1671-ben megveszi a Nádasdy Ferencz lefejezésével a kincstárra jutott szentgyörgyvári uradalmat s az ehhez tartozó Segesd, Kálmáncsa, Marczali, Lábod, Barcs, Zákány, Gyékényes községeket. E birtokokat öcscsének, Lőrincznek (1610–1678) Gellén Judittól született fia, György örökölte, ki (1656–1732) résztvevén a felszabadító háború csatáiban, többek közt Szigetvár visszavételében is, 1697 márcz. 30-án grófi rangot nyer a saját katonai érdemeiért és nagybátyjainak, György érseknek és atyja fivérének, Pál érseknek szolgálataiért. Beketfalvi Morócz Ilonától egyetlen fia Zsigmond (1681–1738), ki a vármegyével személyes érintkezésbe is lép s készséggel ad helyet Marczaliban állandó megyeháza építésére. Nejétől, Batthyány Mária grófnőtől fiai: Ignácz, László, Antal, és Zsigmond, a kik 1741-ben osztozkodnak atyjuk hagyatékán. A somogyvármegyei birtokok Antal és László között oszlottak meg. Antal része Zsigmondra szállt, kinek Cziráky Mária grófnőtől született fiai: József (1751–1774) és Ferencz (1754–1820). Ferencz, a Nemzeti Múzeum megalapítója, nagybátyja, Antal és testvérbátyja, József halála után az egész vagyont egyesíti kezében. Családjában ő az első, ki közpályára lép. II. József reformjait sokban helyeselvén, 1783-ban elvállalja a horvát bán helyettesítését, 1785-ben pedig Somogy vármegye királyi biztosságát, a melyről 1786 végén lemond. 1798-ban, saját kérelmére, alkotmányos főispánja lesz vármegyénknek, melynek közigazgatását éber figyelemmel kíséri. Különös gondja van az árvaszéki intézményre s a Drávaszabályozásra. 1811-ben lemond főispánságáról. Vagyonából, mely csak vármegyénkben 177.000 holdat tett (az úrbéres földek beszámításával) s melynek egy része saját szerzeménye volt, 1815-ben három majorátust alapít gróf Festetics Juliától született három fia: Lajos (1881–1855), Pál (1789–1871) és István (1791–1860) részére. A vármegyénkben fekvő birtokokból minden hitbizománynak jutott egy-egy rész. Lajosnak gróf Clamm-Gallas Alojziától fiai: János (1802–1874, ki gróf Erdődy Agatával atyja Györgynek, szül. 1828; Sándornak, szül. 1837, ki nős Dőry Natáliával), Imre (szül. 1825, nős gróf Sztáray-Szirmay Alexandrával) 630és Dénes (szül. 1828, nős gróf Hoyos Máriával). Sándor ága a segesdi hitbizományt örökölte. Dénesé – részben közösen Imrével – a somogyvárit, kőröshegyit, pusztaszemesit, csokonya-kálmáncsait. Pálnak gróf Zichy Ferraris Emiliától fiai: Kálmán (szül. 1824), Gyula (szül. 1829, nős gróf Zichy-Ferraris Karolinával), Ferencz (szül. 1835, nős gróf Erdődy Francziskával), Jenő (szül. 1836, nős gróf Erdődy Henriettel) és Pál (szül. 1838, nős gróf Andrássy Erzsébettel). Gyula ágának a marczali, Ferenczének a tarnóczai, Pálénak a lábodi uradalom jutott. István, a reformkorszak legnagyobb magyarja, az Akadémia megalapítója s a közhasznú társadalmi közgazdasági működés megindítója, ki gróf Seilern Crescenciát bírta nőül, birtokainak egy részét testvéreinek adta el; ága megyénkben nem birtokos.
A grófi czímer: szívpajzszsal díszített négyelt pajzs jobb felső és bal alsó vörös mezejében zöld hármas halom középsőjéből kinövő ezüst kettős kereszt; jobb alsó és bal felső kék mezejében a jobb felső sarokból kinövő arany nap felé repülő természetes sas. A szívpajzs arany mezejében zöld halmon álló, vörös csőrében zöld koszorút tartó, kiterjesztett szárnyú, jobbra fordult fehér galamb.

Széchenyi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages