Tallián (Vizeki).

Teljes szövegű keresés

Tallián (Vizeki).
Mint a „Perneszy-familia” tagja jött vármegyénkbe, melynek egyik legkiválóbb, legragaszkodóbb családja, közigazgatásának oszlopos szerepvivője lett. 1610 újév napján nyernek czímerújítást az első kimutatható ősök, Vizeki Tallián János és unokatestvérei: Miklós, Gergely, György, Pál, Vid és János és ezek gyermekei: János, Mátyás, Gergely és György. 631Az adományos János befoglaltatta az adománylevélbe az ekkor nemesített rokonait. Mylosycs Mihályt, Miklóst és Jakabot, valamint leányának Ilonának fiait Marosych Pált és Mihályt. Gergely, János unokatestvére, ki nejétől Tury Katától, Benedek és Hathalmy Kata leányától született fiában, Gergelyben, az összes somogyi Talliánok őse, már korán lesz itt birtokossá. 1612-ben megveszi Perneszy Jánostól Ádánd falut, Kereki és Csege-pusztákat 700 magyar forintért. E birtokokat azonban ifjabb Gergelynek († 1701 előtt) Perneszy Anna-Juliánnától, az eladó János fivérének, Istvánnak leányától való gyermekei mégis mint Perneszy-örökséget osztatlanul birtokolták a rokon Csapodyakkal és Vukovicsokkal. Gergelynek nevezett nejétől egyetlen fia Ádám, 1723-ban Vas vármegye alispánja, nejével, Örményesi Fiáth Borbálával, János és Fördős Kata leányával nyolcz gyermeket nemzett, kik 1747-ben, özv. édesanyjuk életében osztoztak meg a Perneszy-örökségből a Talliánokat illető harmadon. A gyermekek: József, János, Ignácz, Gábor, Katalin Zeke Józsefné, Borbála Thassy Ferenczné, Mária Szelestey Boldizsárné és Rozália Szentkirályszabadjai Márffy Józsefné. József nejével br. Bakacs Terézzel atyja Lászlónak, Ádámnak, Annának Muraszombati Zobotin Lászlónénak és Magdolnának Rosty Lászlónénak. László felesége Czindery Mária Jozefa, kitől gyermekei: Farkas, Magdolna Svastics Antalné és Anna Szentgyörgyi Horváth Ignáczné. Farkasnak Árvay Teréztől fia: György, 1817–1824-ig babócsai főszolgabíró, kinek Boronkay Czecziliától gyermekei: Vincze, Imre, Károly, Sándor, Miklós, Emanuel (szül. 1807–1812 között). Ez ág egyedül Emanuelnek Matkovics Ilonától, Sándor és Sényi Francziska leányától született Gyulában él, ki nős volt Szerdahelyi Virgiánával, Ferencz és Csépán Amália leányával. Józsefnek második fia Ádám, kit az apa végrendeletében megszorított, de testvérei egyenlően részesítettek, Tevely Terézzel csak leányokat nemzett, Máriát Alsószilvágyi Gaál Lászlónét (él 1792) és Juliát Lukafalvi Zarka Károlynét. János, Ádám és Fiáth Borbála második fia, vezette be a családot a közigazgatási szolgálatba. 1748–1759-ig főjegyző, ekkor helyettes alispán, 1760–1770-ig első alispán, a mikor táblai ülnökké neveztetik ki. Nejétől, Szentgyörgyi Horváth Teréztől, László és báró Bakacs Orsolya leányától leánya, Rohonczy Györgyné, fia Antal, 1773-ban másod- 1774-ben első aljegyző, 1784-ben főjegyző, majd 1787-ben Vas vármegye kinevezett alispánja, utóbb kerületi táblai bíró, 1792-ben vármegyénk országgyűlési követe, 1809-ben katonai egészségügyi biztos. Feleségétől, Bésán Annától, Imre és Gyulai Gaal Jusztina leányától fiai: Boldizsár kamarás, 1806–1817-ig igali főszolgabíró, 1817–1824-ig másodalispán, kinek Zalabéri Horváth Idával, Imre és báró Dévay Mária leányával fia Lajos kamarás (nős Simoga Matilddal), leányai: Matild és Róza, Jankovics Józsefné és Lászlóné. Az ez ágnak jutott Bálványos és a Horváth hozományul nyert Ádánd már nincs a család kezén. Fiáth Borbálának harmadik fia, Ignácz, a katonai pályára lépett, ezredes, majd tábornok. Osztályban Bolhást nyerte. Zalabéri Horváth Teréztől, Ferencz és Faiszi Ányos Krisztina leányától leánya Anna Bakó Mihályné, fiai János, 1812-ben kassai kerületi biztos (kinek Fábry Teréztől leányai: Jozefa, szül. 1762, Somssics Antalné, utóbb gróf Klenau Jánosné és Johanna gróf Festetich Józsefné) és Ignácz, 1812-ben táblabíró, kinek ága felesége, Terstyánszky Zsófia, József és Bodorfalvi Baranyai Anna leánya után Mérőn és Osztopánban birtokos. Gyermekeik: Juliánna Nemeskéri Kiss Antalné, Mária Dallos Györgyné, József és István. Józsefnek Strobel Katalintól gyermekei: János (szül. 1802) szolgabíró, 1836–1849-ig vármegyei főügyész, utóbb kir. ítélőtáblai bíró (nős Lidérfejedi Nagy Katalinnal, István és Dezséri-Országh Francziska leányával, kitől gyermekei: Ilonka és Dénes), az idősb bárói ág alapítója és Andor, nejével Schulpe Vilmával törökkanizsai torontálmegyei birtokos, az ifjabb bárói ág alapítójának, Bélának atyja. Istvánnak Csébi Pogány Zsófiától fia Pál (szül. 1811) 1840–1847-ig kaposvári és központi járási főszolgabíró (nős Névedi Botka Herminnel, János és Nedeczky Francziska leányával). Idősb Ádám és Fiáth Borbála legifjabb fiának, Gábornak, ki bátyját követte az alispáni székben, melyről II. József ujításai előtt lemondott, Zichy Annától, Ádám és Kéry Orsolya leányától született fiaiban: Imrében (nős Simoga Annával) és Pálban (nős Forintos Annával, majd Szentgyörgyi Horváth Magdolnával, Ignácz és Tallián Anna leányával) az ú. n. „kuka” Talliánokban ága kihalt. Gábor ága kihalását maga is várván, végrendeletében családi alapítványt tett a többi Tallián-fiág részére.
A család adományozott czímere: kék pajzsban, zöld mezőn álló magyar vitéz, aranyzsinóros vörös ruházatban, vassisakkal és mellen pánczéllal, aranysarkantyús és zsinóros fekete csizmákkal, vállán aranyzsinóros, barnaprémes mente; jobbjában a mezőre támasztott, aranyhegyű rúdon ránczokba szedett vöröskeresztes fehér zászlót tart, jobbját feketehüvelyű kardjának markolatán nyugtatja. Sisakdísz: a pajzsbeli zászló. Takarók: vörös-ezüst, kék-arany.

Tallián.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages