Kuriális nemesek.

Teljes szövegű keresés

Kuriális nemesek.
A vármegye nemességének vagyonban nem dús, de számszerint jelentékeny részét éppen azok tették, a kiket az összeírás nem névszerint sorol fel, hanem nemesi telekszám szerint, községenként vesz számba : a dédi, vidi, szakácsi, pátrói és kis faludi kuriális nemesek. E kuriális helyeken megkülönböztették a törzsökös és jövevény családokat. A törzsökös családok birtokjogukat és nemességüket – úgy látszik – még a török foglalás előtti időre vezették vissza. S ezek, valamint a hatóságok is, jövevényeknek tekintették a török világ alatt vagy közvetetlenül utána beköltözött és beházasodott családokat.
A törzsökös családok neveit III. Károlynak. 1718-ban és 1719-ben adott megerősítő adományaiból tudjuk. Régi birtokjoguk megerősítését kapták Cseke János, Fakó Ádám, Kulcsár Mihály, Lukács János, Nagy Mihály és József, Pap Ferencz, Sebe Mihály, Szabó Mihály és István nemesdédi, Bor András, Cséplő István, Kis István, Kovács György, Szabó János és Viasz András nemesvidi, Császár Ferencz, Fekete Gergely, Hajdu András, Hencsey Mihály és András, Karácson János, Kis Márton, Kovács Lőrincz, Kövér Márton, Maróthy Mihály, Nagy Gergely és Pap Márton szakácsi, Bebők Mihály és másik Mihály, Bolla István, Dömötörffy János, Gergely és György, Győrffy György, Balázs és Mihály, valamint Szakall Márton és István pátrói lakosok, végül Jány Márton, Madarász János, Szabó Márton, Tizedes Márton, valamint Tóth Lőrincz és András kisfaludi lakosok.
A Nemesdédi Király családnak régi jogát igazoló iratai meglévén, nem vétette be magát a megerősítésbe, ellenben a másutt is birtokos, elismert nemes és vármegyei tisztséget viselő Csák Mihály mint vidi, sőt Dávodi Bakó Farkas vidi és szakácsi birtokosként is megszerezte az új adományt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages