Halotti szakolások, temetés.

Teljes szövegű keresés

Halotti szakolások, temetés.
A halotti és temetési szertartások között is – a melyek nagy része tünedezőben van – sok eltérés tapasztalható különösen a katholikusok és reformátusok között. Általánosak a következő szokások.
A bekövetkezett halált a legközelebbi rokon útján adják a rokonság és a jóbarátok tudomására. A legközelebb álló rokonok közül négy-öt férfi azonnal összejő és elkészíti vagy megrendeli az elhalt részére a koporsót és fejfát. Ugyanekkor összejő négy-öt legközelebbi nőrokon is, a kik a halotti torhoz szükséges ételeket készítik elő. Némelyek egészen reggelig ott maradnak a meghalt mellett, az ú. n. siratóban. Másnap a rokonok közül ismét három férfi jelenik meg az ú. n. gödörásók, kik, mielőtt a temetőbe kimennének, megreggeliznek. A haláleset bejelentése után a halottra a haranggal „rácsendíttetnek”. Ha háromszor csendítenek, akkor 12 éven felüli férfi a halott, ha pedig kétszer, akkor 12 éven felüli nő. A kisharanggal való háromszori csendítés 12 éven aluli fiút, kétszeri csendítés pedig 12 éven aluli leányt jelez. Ha duplán csendítik a harangokat, akkor érdemes ember halt meg stb. Este azután az atyafiság és az ismerős barátok összegyűlnek és egyházi énekeket énekelnek. Az asztal fel van terítve; tésztaneműek vannak rajta, de ahhoz senki sem nyúl; bor is van az asztalon, de csak akkor isznak belőle, ha a halott ú. n. „öreg halott”. A házi s egyházi szertartás végeztével az öreg halottakat kocsira teszik, a 30 éven aluliakat pedig Szt. Mihály lován vállra veszik és elviszik a templom udvarára, a hol a templomajtó előtt helyezik el és ott a siratók között tartják, míg a templomi gyászszertartás tart. A koporsót a temetőbe kis halottnál s fiatal leánynál ifjú leányok, idősebb halottnál a keresztfiak szokták kivinni; sok szép szőttes ruhát, pántlikát is szoktak néhol (Csököly) a koporsóra tenni; a kis gyermekeknél meg annyi a szemfedél, a hány keresztanyja van az illetőnek. Mikor a koporsót a sírba bocsátják, a sirató nőrokonok könnyáztatta zsebkendőiket a sírba dobják. Temetés után a meghívott rokonok és barátok összegyűlnek a halottasháznál és a kézmosás elvégzése után lakomához ülnek; igen öreg halottaknál a halotti tor vége felé víg hangulatba csap át, sőt van rá eset, hogy a halotti tort épp oly gazdag lakomával ülik meg, mint akár a lakodalmat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages