Párbeszédek.
Párbeszédek.
Hasonlóképen jellemzők a párbeszédek és helyi közmondások, mint a minők a következők: Hánkor szokták Dencsen a beharangozót tönnyi? Nëm ëgyarántosan. – Úgy megperéjdikált a pap, hogy egészen kiréjtam a szemeimet. – Há vót kę, Pista bácsi? Kin vótam a szîvásba, osztanég úgy mögjártam, hogy a nyaklólánczot a ló szügyén hosszúra hattam, hát mögugrott a dög, osztanég valahogyan vitt ám, a míg mögtuttam csöndesíteni. Halom majd vigyázok is esztán, mer még csúffá talál tönni (Büssű, igali j.). – Há vót kę, körösztapám? Mögnéztem a kolompért mëg a kukoriczát. Hát millenek? Ölég szépek, a kukoricza mán a fejit is hányi. Gyura bátyám is ki vót ténnap az erdő allába, de aszondi, hogy az üveje, a míta hogy mëgkapáta, sëmmit së nyűtt. A buzakalangyát raktam összę, a kit a szél tënnap szélle hánt. Mamá korán rëggę nekëm is av vót a dógom, de el is fáradtam úgy, hogy mëgértem hazagyünni (Viszló, szigetvári j.). – Há mész, Kati? Emmök arra lë, a Licza nényémhöl. Jábára (hiába) mégy, akár istüllést (azonnal) visszafordúhaccz, nincs otthun. Sz’aszonta tënnap, hogy máma párúnak. Bözög nem párúnak azok, hanem nyüjik a kendört. Aa, ebadta, pejig a fékeszkenyőmet (fejrevaló kendő) viszöm a lúgjába. Nini! hát új botosod (vastag harisnya) van? Az, 80 karajczáros, csak hogy még nincs mögvettel. Hogy illen nagy szila (sürgőssége) van most la a mezei dolognak, nem értem rá mögvetni (vászontalpat varrni alá) (Darány). – Aara ki vótam a csibéknek vizet önteni ... gyüök bé ... ebattikom, a házajtó nyittal (nyitva) van, a kutya mög ottbenn. Nízöm, hát az asztârú az üjegkorsó lë van lökkel (lökve), el is van törrel (törve), osztán dej (legalább) csak ëgyet vethettem vóna rá, de kiugrott a kutya (Darány). – Apa: nem tôm, a gyerök mögitatta-é a lovakat? Anya: Hát én tôm? Kérdözze meg kee tűle magátú! Aztán csak béfogni! Ki a szénáér! Láti kęd-é, hotyon gyün a fölhő? Most főmök a hágszéra (padlás), hozok egy kis pecsinyét (szalonna), aztán hájsle! Mönöllen (menve) is mögöhetik kętök a kezikbű. (U. o.) – Jó munkát aggyon Isten kęteknek! Aggyon Isten kędnek is. Kapáli kęd a kukoriczát? Hát mos má mëg kę tënnyi, mer ęnyeli a gaz, má jó mögsárgította úgyis. A főggye së a legjobb, ollan vasaras forma (laza). Sokszor íjjár az embër, ha az illen lapú fődet főszánti, a kukoricza nem szereti a tág fődet (Magyarújfalu, szigetvári járás). – Had lögy (legyen) a loak előtt az a takarmány! Rektor uram beillenék papnak, a perdikácziót úgy kiviszi. (Rinyaszentkirály, nagyatádi járás). – Lássa kedves tekéntetës úr, aszonta az én vőm, hogy në találkozzék magányossan az én urammal, mer akkor baj lësz, penig a kezit csókolom, tekéntetës úr, az én uram a mi kenyérkereső fejedelmünk (Kisbajom, nagyatádi járás). – Mi újság kęteknél? Pappíros. Hát hogy vannak? Mint a zsidó funtya, három fërtá! (Boronka, marczali járás). – Há mégy, sógor? Ęmënëk a hëgyre. Millen a szőlő? Olan közönségës, jól lakhatunk borral az idén. Hogy van a csalárd? Hát csak mëgvagyunk olan közönségesen, a feleségem olan porzsávás forma, mert igen gyehenna a dolgában. (Nikla, marczali járás). – Mit dógozik kę ma? Ek kis gabonát viszek Fokra (Siófok), aztán mëghozom a permetet, má megeszi a fene a szőlőt! Hogy nem is talának ki má valami érvényes orvosságot a szőlőbajokrul! Én meg a kataszteri urat hondozom a határba, nézli a fődeket, hogy millen klasszisba tegye. Hát aztán mire lesz az? Az adó lejjebb száll. Aztán kęd ezt ęhiszi? Aszongyák azér gyütt ez az úr! Megverte a Mária, a mit egyszer ęhatároztak, sose száll a lejjebb, mer az uraknak sok pénz köll (Endréd, tabi járás). – Nem látta kę, Kata, néném, mezön mönt el ez az ablakos, a ki az imént itt kajátozott? A mút hétön, mikor a főső szomszéd mögégött, az istállóablakba mindön fiók kipattogott, befún a szél rajta. Ezön fő láttam mönni, talán a kocsmába mögleli kę (Szabás, nagyatádi járás). – Halli kę, Jóska sógor, mér nem vasâtati kę mög ezt a lovat, má mind ęvásétti a körmit? (Nagykorpád, nagyatádi járás).
