Ruházat.
Ruházat.
A népviselet, mely még néhány évtizeddel előbb az országban eredetiségével a legelső helyen állott, ma már rohamosan elveszti ezt a jellegét és a városi polgárok ruházatához idomul. Ma már vajmi ritka ruhadarabok: a szűr, a pruszlik és a dolmány. Férfiak és nők egyaránt az általános divathoz kezdenek alkalmazkodni. Még legtöbb eredetiséget őriztek meg a belsősomogyi református községek. Ezek között is konzervatív szellemben első helyen áll Csököly. Itt láthatni még – de itt is csak elvétve – a széleskalapú vagy rézgombos fehérdolmányú „pógárokat” és a felszedéses csipkéjű főkötős és díszesen kivarrott fejszorítós asszonyokat. A ruházatban sok eredetiséget megőrzött a lengyeltóti járásbeli tót községek népe is (mint Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér), mely különösen a női viseletben festői.
A tehetős férfiak ezelőtt fehér szűrposztó-ruhát hordtak, Nemesdéd, Szakácsi és a Balaton táján kék posztóval czifrázva; alatta fehér gombokkal díszített sötétkék nadrágot, posztódolmányt viseltek; ugyanilyen volt az igali, karádi tehetős pógárok viselete, csakhogy ezek a szűr ujját nem varratták be, hanem felöltve hordták és rövid útra menve is vászon- vagy szőrtarisznyát vittek magukkal. Legtöbb vidéken a szűr czifrázására kék helyett vörös posztót használtak, sőt néha még selyemmel is kihímezték.
A legjellegzetesebb férfifelöltők különben a bunda, a ködmen (ezt nők is hordták), a bekecs, a suba, a guba és a szűr, melyeknek készítésével a szűcsök és szűrszabók foglalkoztak.
A régi szűcsiparnak Somogyban találjuk legszebb termékeit. Legközönségesebb volt a bunda, mely abban különbözik a subától, hogy rövidebb és ujja is van. A suba ellenben bokáig ér és ujjatlan, kívül bőr, belül szőr. Hidegben hosszú szőrrel bélelt részét befelé fordították, melegben vagy esőben pedig szőrös felét fordították kívülre. Ezt a subát ma már csak a pásztorgunyhókban, a juhászok fekvőhelyén találhatjuk. Volt ú. n. kissuba is, a mely éppen olyan volt mint a nagy, csakhogy czombig ért. A suba felső része a subatányér, alsó részén csipkézett sávra varrva, hátul egy eredeti alakjában meghagyott báránybőr lóg le. Ma már alig egy-két ember visel ilyen ruhát.
A szűcsmunkák közül legtöbb fönnmaradt terméke van Somogyban a ködmennek, ellenben a bekecs, mely ehhez hasonló, csakhogy valamivel hosszabb, már nagyon ritka. A ködment máskép kisbundának is nevezték s férfiak és nők egyaránt viselték. A bundától és subától abban különbözik a ködmön, hogy szorosan a testhez simul. Juhbőrből készült, ujján és nyakán birkaprémmel. Most már csak a női ködmeneket díszítik, régebben a férfiködmönöknek is voltak művészi czifrázatai.
A ködmenek díszítésénél három változatot különböztethetünk meg. Legrégibb a bőrkivarrásos díszítés, a mikor a szűcs leginkább piros szattyánbőrből virágokat, csipkéket nyírbált ki ollóval, melyeket azután széleiken rávarrt a ködmenre. Ezek a czifra minták a szűcsnek a fejében voltak, nem kellett őket előrajzolni.
Második változata a ködmen-díszítésnek az, melyben a bőrkivarrás a hímzéssel társul. Ez átmenetül szolgál a tiszta hímzéses czifrához. Némelyiken nagyon kevés a hímzés, csak a tulipánbimbók vagy a levélerezetek vannak selyemmel kivarrva.
A harmadik díszítő-változat a tiszta hímzés. Ez mutatja a legnagyobb változatosságot. A hímzés tisztán színes pamukkal történik. A virágok formája és száma attól függ, hogy ki a megrendelő: nő-e vagy férfi, fiatal-e vagy idősebb, gazdag-e vagy kevésbbé jómódú és hogy mely községbe való, mert minden vidéknek megvan a maga ízlése és a szűcsök ehhez alkalmazkodnak. Ezek a tisztán kivarrott ködmenek újabb eredetűek voltak és legmesszebb elterjedtek. Nemcsak Csököly, Nagykorpád, Kisbajom, Nagyatád körül viselték, hanem még Berzencze horvátjai is, a kik valószínűleg a nagyatádi vásárokon ismerkedtek meg velök és kedvelték meg őket. A ködmenek díszei főleg a hátsó részre jutottak, de ezenkívül a szűcsök még az elejét, oldalát és az ujjait is feldíszítették. Legkedveltebb szín a piros, 201emellett azonban zöld, fehér, kékes és más színárnyalatok is szerepelnek a legtarkább vegyületben.
A bőrfelöltőket később, midőn a posztógyártás fellendülésével a posztószövet általánosabbá lett, a szűr, a mi különben is kedvelt ősi viselete volt a magyarnak, lassanként kiszorította. A szűrt az ú. n. „szűrszabó”-k (sajátlagos magyar iparág) állati szőrökből csapott nemezposztóból készítették. A szűr bokáig ért, a vállra akasztották. Sokszor nem is volt ujja, vagy csak rövid ujja, melynek fenekét bevarrták (fenekesujjú szűr). Erről mondja a nóta, hogy: ,,Be van az én szűröm ujja kötve | Kis angyalom, ne kotorássz benne!” A szűrt rendesen két hosszú, összecsatolható, czifra szíjszalag díszíti, a mely a vállon sárgaréz-csattról lóg alá. Ma már csak a juhászszámadók hordanak szűrt. Előfordul még főleg: Kazsokon, Törökkoppányban, Kapolyon, Kutason, Csökölyben, Rinyakovácsiban, Alsósegesden, Szörényen, Markóczon, Erdőcsokonyán, Potonyon, Istvándiban, Visontán, Hedrehelyen stb. De a legtöbb helyt már minden dísz nélkül. A czifra szűr, melynek díszítései a ködmenével egyezők, ma már ritka dolog. Szűrszabó is csak három van Somogyban: Karádon, Szigetváron és Kaposváron. Ezek is uraságok számára dolgoznak, a kik parádés kocsisaik számára készíttetnek czifra szűrt. Ezek azonban nem oly színpompásak, mint a régi szűrök.
Egyéb férfiruhadarabokról kevés a mondanivalónk. Megemlíthetjük még a lájblit vagy mellest, melyet hátul kötnek be. Elől nagy gombok és csíkos, piros színű virágdísz. A lájbli szövetből vagy bőrből készült. Erre húzták a „levest” vagy kisebb felsőkabátot.
A nyári férfiviselet legfontosabb része: a bő gatya, melyet gondosan ránczokba igazítanak (rödős gatya). Ez az asszonyok szombat délutáni foglalkozásai közé tartozik. A lábbeliek sorában még mindig a csizma (sima vagy ránczos) az uralkodó; aratáskor bocskort, házimunkában papucsot hordanak; a német anyanyelvűek faczipőt, „klumpát” viselnek, a mit már a magyarok is átvettek és sok helyt télen faczipőben járnak.
A női viseletben is sok eredetiséget találunk. Ez különben e vármegyében a legváltozatosabb. Régebben természetesen e viselet még sokkal eredetibb volt. Egy félszázad előtti leírás így jellemzi az akkori somogyi viseletet:
„A leányok hétköznap lesímítva, hátul összekötve, befonva hordják hajukat, de vasárnap pántlikával ékesítve, pártát tesznek. Lábuk hétköznap meztelen, de ünnepen magassarkú fekete, piros vagy sárga csizmát, czipőt és ez alatt kék harisnyát viselnek. Néhol télen is könyökig érő ingben, meztelen karral, vállal, fűzött derékkal, tarka szoknyában, fehér köténynyél, összetett kezüket nagyobbacska kendővel takarva mennek templomba. – Másutt (főkép a Dráva felé, B.-Somogyban) hosszú ingben, mely elől hasítva, a mellkas aljáig csak galanddal van összekötve, hogy emlőjüket látni lehessen, hátul sok ránczba szedve, színes vagy színetlen köténynyel a derékon járnak s hajukat felfodrozva hordják. – Az asszonyok hétköznap fehér vagy tarka kendővel, de ünnepen a nagy fehér kendőt szorgalmasan összeillegetve, a homlok felett előre szélesen puposítva, csak pongyolán használják. A Dráva szélén shawlforma önmaguk szőtte kendőt is hordanak; menyecskék fején fejkötő (kápli) fekete selyemkendővel körülkötve, melyről szalagok csüngnek. – A gazdagoknak mentéjük is van, sötétkék vagy zöld posztóból, prémmel és gombokkal; vállukon kaczamájka. Az ifjabbakon rékli, lehajtott kerek gallérral, elől gombok vagy csatt”.
Ma már ez a viselet fokozatosan az általános divatnak adott helyet. Legtöbb eredetiséget őrzött meg e tekintetben is Csököly és környéke. Itt az asszonyoknak leginkább a fejviseletük különös. Fejükön ú. n. fejszorítót viselnek. Ez kerek papírból készült, külső része vászonnal van bevonva, legtöbbször fekete, de lehet más színű is, az öregeké és gyászolóké fehér. A fej tetején hordják, kissé előcsusztatva a homlokra. Hátul a hajkontyra van erősítve; itt lóg le az ú. n. „lóggó”, egy kifeszített selyemkendő, ehhez tűzik a pántlikát vagy „fizőt”, mely a nyakba kétoldalt lóg le.
Másik érdekes ruhadarab: a férevető. Ez egy másfél méter hosszú és 76 czentiméter széles fehér vászon, melyet a fejükön vetnek keresztül; ez a vállon át, a derékon alul ér, elől a mellükön a kezükkel fogják össze, néha úgy, hogy csak a szemük látszik ki. Úgy látszik, hogy ez a viselet, úgyszintén a fehérszínnel való gyászolás is, még a török idők hatása.
Ruházatuk főékessége: a puruszli vagy lájbli, mely díszes kapcsokkal van 202ellátva. Felsőkabát vagy felsőruha: a tyukli vagy rétli. Alsószoknyájuk: a kis péntő. Rendesen 5–6 alsószoknyát is felvesznek. A felsőszoknyára jő vasárnap a selyem elékötő, nyakukra a mízli (három ujjnyi hímzett gyolcs), erre pedig a gyöngysor. Egyedüli ékszerük: a figgő. Télen még mindezt kiegészíti a meleg ködmen.
A lányok „fészorétó” nélkül járnak, de leeresztett hajukba pántlikát (tilánglét) fonnak. Ettől a tipikus csökölyi viselettől azonban a legkülönbözőbb eltérések tapasztalhatók a megye különböző részeiben.
A női ruhadarabok elnevezései: konty (selyem virágokból hátul 30 cm-nyire lelógó tenyérnyi széles selyemszalagok), takarétó (a fejről alálógó fátyolszerű dísz), bikla (alsószoknya), farbikla, kisbikla, péntöl, leves (kabát), pruszlik, bájkó (vastag kabát), öpike (nem testhezálló rékli), rétli, májkó (télikabát), tutyi, klumpa.
Néprajzi tekintetben legérdekesebb a női ruházat azon része, melyet otthon készítenek. Mentől módosabb a menyasszony, annál több a vászna. Csökölyben még ma is szokás, hogy a menyasszony a vőlegénynek húsz-huszonöt pár gatyát varr. Darány, Udvarhely, Visonta, Csokonya községekben két-háromszáz rőf síma vásznat visz a menyasszony a házhoz, hímes vásznon kívül.
A szőtteseknél még tartósabbak a somogyi népies hímzések. Leginkább el volt ez terjedve a Balatonvidék négy községében, ú. m. Tótszentpálon, Varjaskéren, Buzsákon és Táska községben. Főként a női ingek, a vánkoshéjak és a halotti lepedők voltak a legpompásabb színes díszítésekkel ellátva. Az uralkodó szín itt is piros és kék, de a zöld és sárga is elég sűrűn fordul elő. Az ingvállak hímzésében kétféle típust találhatunk. Az egyik csak a külső részt díszíti fölülről lefelé, a másik az ingujjat körülövezi. Az ingujj vége széles csipkével van díszítve, a mely csipkék szintén az odavaló asszonyok kézimunkái. A körülfutó hímzés sokféle változatban fordul elő, egyes változatai hasonlítanak a kalotaszegi varrottashoz. Hasonló dús díszítéssel látják el a vánkoshéjakat.
Délsomogyban sokkal egyszerűbb, de elég ízléses munkákat találunk. Törökkoppányban és vidékén ma is szokásos a fehérnemű díszítésének tiszta ősmagyar módja: a fehérvarrás. Szoknyát, fejkendőt, átkötő-kendőt díszítenek vele. Ma már csak a legény-ingek elején és kézelőjén szokásos ez a fehérvarrás. Újabban a zsebkendőket szeretik színes hímzéssel díszíteni. Olykor ők maguk „ír”-ják a mintát is. Végül még a halotti lepedők-ről kell megemlékeznünk, a milyet majdnem minden házban találni. A lepedő vastag vászonból készült, egyik szélébe csipkével szegélyzett egy-két araszos díszítés van varrva. Ezt néha a lepedőbe hímezik. A szőttes mintával való díszítés is gyakori. A halotti lepedőt haláleset alkalmával a hidegágyra terítik, úgy hogy a csipke a tetem lábánál lóg le. A halotti lepedőknél néha a szalagos dísz is előfordul, a mi szláv hatásnak látszik.
Somogyi kanász szűrháta a mult század 2-ik feléből.
Somogyi ködmen hátrésze.
Hedrehelyi parasztház.
Karádi újabb hímzések.
Karádi régi kendők és terítők.
