Somogy kormányzói.
Somogy kormányzói.
A vármegyei önkormányzat megalakulásával a somogyi várszerkezet tisztikara is átalakul. A várszerkezet élén állott ispánból a vármegyei főispáni, udvarbírájából az alispáni tisztség fejlődik. Az egykori somogyi várszerkezet tisztikaráról csak nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. A tatárjárás előtti korszakban a somogyi várszerkezet élén kiváló, előkelő férfiak állottak, mint Ottó vagy Atha, a Győr-nemzetségből (1061), Salamon király későbbi nádora; a Záh-nembeli Tamás (1185–89), egyúttal nádor; András (1196–1202), kinek neje, Margit, II. Endre király nagynénje volt; Csépán, a Győr-nembeli István fia, egyúttal nádor és pozsonyi, bácsi ispán (1206–1208); a Kán-nembeli Siklósi Gyula bán (1219); a Kán-nembeli László (1236–37), a későbbi nádor (Tört. Tár 1905. 60.).
A legelső udvarbíró, a kiről okleveles adatok vannak, Caban, 1237-ben (Wenzel II. 77.) a Kán-nembeli László alatt szolgált. A tatárjárás utáni korszakban még egy udvarbíróról van adatunk, a Bő-nembeli Ders fia Istvánról, a ki 1266-ban viselte e tisztet (Tört. Tár 1897. 671–675.). A várszerkezet tisztikarából még a következők emlékét őrizték meg az oklevelek: Iser comes (1220), Warcu százados (1220. Wenzel I. 167.), Pobor, a hirdetők főnöke (1261), Ipoch, comes castrensis (1268), (nem főispán, mert akkor ezt a tisztet Kemény fia, Lőrincz nádor viselte) (Pesty Frigyes: A várispánságok tört. 116.). Lambert, Moys főispán tisztje (1262 jún. 30-án. Hazai Oklt. 38.), Endre hadnagy (1266), Antalos hadnagy (1279. Wenzel IX. 226.) A tatárjárás után megalakult Somogy vármegye főispáni tisztét az ország első zászlósurai töltötték be. Közvetetlenül a tatárjárás után egymást követve, három nádor viselte egyúttal a somogyi főispáni méltóságot: a Kán-nembeli László (1243–45), a Türje-nembeli Szentgróti Dénes (1245–46) és a Gut-Keled-nembeli István. Valamivel később Kemény fia Lőrincz nádor (1267–68) és a Gút-Keled-nembeli 372Majádi Miklós (1270–72) állottak a vármegye élén. IV. László mozgalmas uralkodása alatt, majd minden évben más főispánja volt a vármegyének, a szerint, hogy melyik párt jutott uralomra. III. Endre idejében, valamint a XIV. század első évtizedeiben a hatalmas Héder-nembeli Németújváriak állottak a vármegye élén. Károly Róbert király, a kinek a Németújváriak eleinte ellenei voltak, nem bízván ezekben és a somogyi főurakban még uralmának megszilárdulása után sem, leginkább oly férfiakat ültetett a somogyi főispáni székbe, a kik azelőtt a vármegyével semmiféle összeköttetésben nem állottak, mint Zsámboki Miklós (1320–24), az Ákos-nembeli Mikcs, szlavóniai bán (1325–28), Drugeth János (1328–34), egyúttal Fejér vármegye főispánja. Később, 1351–53-ban, Loránt fia Leusták, a somogyi főispán, a ki egyszersmind Tolna vármegye főispánja és főétekfogómester is volt, majd a szlavóniai báni méltóság mellett is megtartotta a vármegye kormányzatát. Öt követte Nagy Pál, egyúttal Kőrös vármegye főispánja, majd 1395-ben Dabisa István, Bosznia királya. A XV. században előbb az Osli-nembeli Kanizsai családnak, majd a Marczaliak sarjainak kezébe kerül a vármegye kormánya. A XV. században egyszerre két főispánja is volt a vármegyének: 1439–1442-ig Marczali Imre és János, 1444-ben Ujlaki Miklós erdélyi vajda és Tamási János vajda fia, Henrik. Mátyás király alatt a Marczali, az Ujlaki és a Korotnai családok sarjaiból kerültek ki a vármegye főispánjai. A Marczaliak kihaltával, az 1475-ben közöttük és a Báthoriak közötti kölcsönös öröködési szerződés alapján, a Báthoriak lesznek a vármegye legnagyobb birtokosai és a főispáni méltóságban utódai. Az ő körükből kerül a vármegye élére Báthori György, II. Lajos uralkodása alatt, az udvari párt egyik befolyásos tagja, a ki ellen a nemzeti párthoz tartozó vármegyei nemesség már 1525-ben heves küzdelmet fejtett ki. Báthori György a mohácsi vész után is megmaradt Somogy vármegye főispánjának és Ferdinánd király híveként, a kettős királyválasztást követő belháborúk alatt jelentékenyen szerepelt.
