Pestisragály.
Pestisragály.
A XVIII. század első felében több ízben kellett a pestisragály ellen védekezni. 1726-ban a Törökországban fellépett pestis behurczolásának megakadályozása czéljából: a Drávánál katonai őrséget állítottak fel, a kisebb átkelőhelyeket és réveket pedig beszüntették. Az 1732. év folyamán fellépett újabb pestisjárvány behurczolásának megakadályozása czéljából Szörnyén, Barcson, Heresznyén és Tótkeresztúron a vármegye őrségeket állított fel s mindazokat, a kik engedély nélkül lépték át a határt, 24 frttal büntették.
Az 1738. év őszén fellépett járvány ügyében a helytartótanács nov. 14-én értesítette erről a vármegyét és megküldte neki a „bécsi rendtartás”-t, melynek alkalmazása az 1713. évi pestisjárvány alatt különösen bevált. A vármegye mindenekelőtt vesztegzári biztosokat, majd fertőtlenítő felügyelőket alkalmazott s ezenkívül a ragály behurczolása esetére füstölő egyéneket fogadott fel.
Az 1739. jan. 31-én Marczaliban tartott közgyűlésen már híre járt, hogy Iharosberényben többen haltak el valami ragályos betegségben. Somssich Antal alispán nyomban egy bizottságot küldött ki, Tallián János főszolgabíró vezetése alatt, mely Iharosberényben megtartotta a vizsgálatot s megállapitotta, hogy a megbetegedések nem pestistől származnak. Az első hírre még Grázból is jött két orvos, a kikhez a Dessewffy-huszárezred sebésze is csatlakozott. Febr. 11-én érkeztek Iharosberénybe, de négynapi vizsgálat után kijelentették, hogy a falu ment a járványtól.
Alig csillapodott le ez az izgalom, Varjaskérről érkezett hír a pestisragály kitöréséről. Itt öt család betegedett meg, kiket a lakosok, nehogy őket is megfertőzzék, kiűztek a faluból, majd a ragálytól való félelemből az egész falu a közeli erdőkbe menekült. A vármegye, értesülvén a varjaskéri megbetegedésekről, 490a grázi orvosokat küldte Varjaskérre, kik azonban csak azt ajánlották, hogy az öt család fertőzött házait égettesse el a vármegye s a falubeli többi házakat füstöltesse ki.
Június elején a vármegye a Kapos-folyó mentén őrvonalat állított fel, s annak felügyeletét Perneszi Ádámra bízta, a ki Városhidvéget tette székhelyévé. Perneszi a határszéli helységekben: Gálosfán, Kercseligeten, Törökkoppányban, Miklósiban, Ádándon és más helyeken őrállomásokat szervezett, a hol lovashajduk végezték a szolgálatot. Ezek az őrhelyek egyúttal veszteglő-intézetek voltak, a hol az utasok 42 napi contumatiát töltöttek el; de június havában a vármegye már az összes határszéli falvakban állított fel veszteglő intézeteket.
A pestis elleni védekezés alkalmával felmerült kiadásokról az 1740. év folyamán számoltak el a főszolgabírák. A kaposi járásban a védekezés 2782 frt 36 kr.-ba, a szigeti járásban 2238 frtba és a kanizsai járásban 748 frtba került és főleg a pestisjárvány következtében határozta el 1740-ben a vármegye egy tiszti orvosi állás rendszeresítését (dr. Szaplonczay Manó: Az 1739. évi pestisjárvány).
