Védművekbe fektetett tőke.

Teljes szövegű keresés

Védművekbe fektetett tőke.
A társulati védőművekbe 1898. év végéig befektetett építési tőke 5.480,369 frt 92 krt tesz ki.
A társulat alakulásakor az árterület alapját az 1830-as árvíz által elborított terület képezte, a mely önkéntes bevallás által állapíttatott meg. Ezen árterület aránya az 1864-ik évben a Vásárhelyi-féle térképekről rá lett vezetve a tagosítási térképekre s ugyanakkor már az első osztályozás is keresztülvitetett. Kataszteri felvételeknek az árterületen való keresztülvitele után a kataszteri térképek szolgáltak az ártér kiterjedésére nézve alapul s az 1885-ik évben ezen alapon az árterület újonnan osztályoztatott is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem