Báthory András Bonaventura.

Teljes szövegű keresés

Báthory András Bonaventura.
Báthory Miklós püspök, kora legnagyobb tudósa, szintén ura volt e földnek, mely a mag nélkül elhalt testvére birtokával, András gyermekeire szállott. Báthory András – Bonaventura – koronaőr, Szabolcsmegye főispánja volt; hogy mint katona és államférfiú mily jelentékeny szerepet játszott, annak előadása e mű keretén kívül esik; de összefügg városunk fejlődésével egy nevezetes – bár jogtalan ténye, – hogy t. i. kétezer hold földet foglalt el hatalmasúl vajai Ibrányi Miklóstól s ez törvényes útra terelvén ügyét, a pert elvesztette s a tetemes birtok Nyíregyháza területéhez csatolva maradt. A XVI-ik században hazánkban dúló belviszályok, birtokrablások, pártvillongások viharai a Nyírségen is végigtomboltak; e vidék lakosaiból kellett kitelni a hatalmas olygarcha Bonaventura bandériumainak s azon katonáknak, kiket a Szapolyai és Ferdinánd ellenkirályok versengése felemésztett. Ilyen körülmények közt helységünk beléletének, iparának fejlődéséről, jólétének emelkedéséről szó sem lehetett. Lakosai mégsem pusztultak ki egészen, mert e zavaros, zaklatott, háborús időben egyik-másik földesúr jobbágyai elhagyták kevésbé védelmezett lakhelyüket s Nyíregyházára, a Báthoryak védelme alá szökdöstek; még fegyveresen is szívesen vonúltak ide, nagyobb jutalom és harczi dicsőség reményében; elég hatalmas úr volt a földbirtokos, hogy jobbágyait megvédelmezhesse.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem