Lélekszám apadása.

Teljes szövegű keresés

Lélekszám apadása.
A valláskérdésen kívűl még egyéb bajuk is volt a lakosoknak úgy a földesúrrral, mint saját kebelükben az armalisták követeléseivel. A földesúr és tisztikara keveselvén a haszonbért, egyszerüen elrendelte, hogy a telek után fizetett egy-egy aranyat ezentúl fejenként fogják fizetni a gazdák és zsellérek egyiránt a köteles roboton felül; a bérletösszeget, mely eddig 5000 frt volt, most 1769-ben 6720 frtra emelik, az erdő használatától eltiltatnak; ehhez járult, hogy az uradalom tisztjei külön és pedig a lakosság jogait csorbító gazdálkodást űznek, idegen – görög – kereskedőket telepítettek közéjök, minélfogva a lakosok száma kiköltözés folytán 3–4 százzal apad meg. Küldöttséget menesztenek okt. 4-én N.-Károlyba Valyó Mihály és Reguly Sándor vezetése mellett, majd Kassára okt. 10-én Jánoszky János és Filyó György esküdtek irásban terjesztik elő panaszukat. A gróf csak deczember 20-án válaszol s megengedi, hogy az őt illető dézsmát 300 frtban megválthassák, melyet maga a község köteles beszedni s 75 frtos angáriánként a Károlyi-cassába administrálni; „remélem, – úgymond a gróf – hogy helységem lakosai ezen szívességemet és jóakaratomat hálaadó szívvel meghálálni és szolgálni el nem mulasztják.”
100Ebben az egy kérelmök teljesítésében mutat némi jóindulatot a szegények iránt, kik nem is késnek előbbi – még érvényben álló szerződésükre való hivatkozással jogorvoslatot keresni a királynénál; – de csak a második kérvényüket dönti el kedvezően a helytartótanács, kötelezvén a földesurat a régi szerződés épségben való megtartására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem