Végleges letelepülés.

Teljes szövegű keresés

Végleges letelepülés.
Végre a vármegye megadta az engedélyt a végérvényes letelepülésre s a község, egyetértve a földesúri tisztikarral, hozzálátott a sok nyugtalanságot okozott földfelmérés megejtéséhez. Közakarattal megegyeztek abban, hogy a határ három részre osztassék fel, ebből 2/3 rész szántóföld, egy harmad pedig legelő legyen. E terhes feladat keresztülvitele 1759-ben Bencs András biráskodása alatt történt.
991760-ban, október 10-én, kérelmet intéznek Antal grófhoz az iránt, hogy őket az előbbi földesúr által megadott jogok élvezetében hagyja meg. A kérelemre már az új, teljhatalmú tiszttartó, Gáspár Sándor és nótáriusa, Ostrokochy Ferencz hoznak végzést s vígaszúl közlik az aggódó lakosokkal, hogy a szerződés megújítása alkalmával, 1761. Szent György-napján, méltányos kérelmök kellő figyelemben részesül.
De nem így történt. Az 1757. április 20-án kötött szerződést Antal gr. is elfogadta; de már az 1761. csonka évre 3416 frt 48 krt, a következő évre pedig 5000 frtot követelt bérleti összegül; kivánta továbbá a gazdák számának ezerre való kiegészítését (az aranyak miatt!), földjeik arányos felosztását s ennek ellenében megengedi, hogy a szomszéd birtokosoktól továbbra bérelhessenek legelőterületeket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem