Berczel.

Teljes szövegű keresés

Berczel.
Berczel, tiszamenti nagyközség. Lakosai legnagyobb részben ev. ref. vallásúak és számuk 850, a házaié 305. Postája van, távírója és vasúti állomása pedig Rakamaz. A leleszi orsz. levéltár egyik oklevele szerint e község már 1424-ben mint „Berzel” és Egyházas-Berczel Tisza-révvel bírt. 1400-ban a Bessenyey, 1405-ben a cselei Izsépy és Dobay, 1436-ban a berczeli Tatár és a Vay család volt itt birtokos, közben azonban a Báthoryak is; a XIX. század elején pedig a Csoma, Ibrányi, Kömmerling, Bakó, Inczédy, Gulácsy, Bessenyey, Dombrády, Liszkay, Vida, Osváth, Boronkai, Tóth, Ormos és Mozga családok. Jelenleg Okolicsányi Lajosnak van itt nagyobb birtoka. A községben két templom van: a református, mely 1436-ban épült és a róm. kath., mely 1883-ban épült. Az ev. ref. templom homlokzatába a Bessenyey család czímere van falazva, a következő felirással: „In laudem dei viventis renovatum est per generosum dominum Balthasar Besseney de Nagy-Besseneő: die 24 apr. anno 1634.” A toronyban lévő 170 kg. súlyu harang ugyancsak Bessenyey Boldizsár ajánéka, melyet 1638-ban öntetett Eperjesen. A templom úrasztali edényei közt egy kisebb ezüst pohár van, melyet 1645-ben Bessenyey István és Kovács Borbála adományozott az egyháznak. Van még az egyháznak egy értékes, mintegy liternyi űrtartalmú, aranyból vert és gyönyörűen diszített úrasztali pohara, mely özv. Farkas Józsefné szül. Csáky Erzsébet hagyománya folytán 1854-ben készült. Dülői közül bizonyos jelentőséggel bírnak a Tódalja, Rácz-temető, Katóhalma, Péterhalma, Tenkő és Patvaros. A két régi úrilak közül az egyiket Boronkay Gusztáv építtette, ez jelenleg Boronkay Idáé, a másikat Kömmerling János és ez most plébánia-lakul szolgál. Itt van a felső-szabolcsi ármentesítő társulat szivattyú-telepe is, melyről más helyen emlékezünk meg. Itt született 1747-ben Bessenyey György, a híres gárdista költő s irodalmunk újjáteremtője.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem