Buj.

Teljes szövegű keresés

Buj.
Buj, nagyközség, 415 házzal és 2514, túlnyomóan gör. kath. vallásu lakossal. Postája van, távírója és vasúti állomása Királytelek. Az egykorú 21oklevelekben e község nevét háromféle irásformában is találjuk, u. m. „Bwl”, továbbá „Buul” és végre „Buly”, vagy Bulyi, amely elnevezéssel még ma is találkozunk. A Kállay család levéltárának több XV. századbeli okirata foglalkozik e községgel, melynek 1460-ban a Bulyi család volt a földesura; 1461-ben Csúry Pál, szabolcsmegyei alispánt találjuk itt, mint birtokost és 1572-ben ismét a Bulyi családot, 1725-ben pedig Vékony Pál kapitányt. A XVIII. sz. végén és a XIX. század első felében a következő birtokosai voltak: Ibrányi, Kornis, Mikecz, Mezőssy, Uray, Géresy, Inczédy, Horváth br., Szepesy, Mozga, Báthory, Bakos, Zoltán, Laskay, Németh, Ormos, Krajnyik és Nyitray. Jelenleg Budai Gyulánénak, Szikszay Pálnak és Darvas Istvánnak, Szunyogh Istvánnénak, Horváth Ferencznek, Groák Lajosnak, Bleuer Sámuelnek és a br. Szepessy örökösöknek van itt nagyobb birtokuk. A községben három templom van. A legrégibb az ev. ref. templom, mely 1796-ban épült egy XVI. századbeli templom helyén. A görög kath. templomot 1817-ben építették egy 1600-ban épült fatemplom helyén. A róm. kath. templomot 1817-ben építették egy 1600-ban épült fatemplom helyén. A róm. kath. templom 1825-ben épült. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. A község határában, Buj és Kótaj közt, fekszik az u. n. „Törik-szakad csárda”, mely Jókainak „Egy magyar nábob” czímű regényéből ismeretes.

A „Törik-szakad” csárda Buj és Kótaj közt.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem