Gáva.

Teljes szövegű keresés

Gáva.
Gáva, tiszamenti nagyközség, 329 házzal és 2534 lakossal, akik közt a róm. kath. és ev. reform. vallásuak majdnem egyenlő számban vannak. E községről már 1304-ből találunk írott nyomokat. A pápai tízedlajstromokban „Gana” és „Gawa” néven szerepel. A XIII. században a Vayak, 1425-ben a Losonczyak, 1436-ban a Tatár család, 1460-ban a Bulyi, Ráskay és Márky család volt a földesura. A XIX. század első felében a jászói prépostságnak, a Bessenyey, Vida, Csécsy, Csizy, Soldos, Szikszay, Várday, Farkas, Rakovszky, Ferenczy, Garay, Kriston, Pethő, Naményi, Mikecz, Koczog, Bornemisza, Boronkay, stb. családoknak voltak itt birtokaik, jelenleg pedig a jászóvári prépostságnak, Kömmerling Jánosnak, Pethő Antalnak és Fränkel Sámuelnek. A leleszi prépostság orsz. levéltárának egy okirata 1413-ból egy „Endretelek” és egy „Szántótelek” nevü pusztáról tesz említést, mely utóbbi a Bulyi családnak volt a birtoka. A községben három templom van, u. m. a róm. katholikusoké, melynek építését nem rég fejezték be. A református templom 1795-ben épült, a gör. kath. templom 1892-ben. Az izraelitáknak is van imaházuk. Az ev. ref. egyház három érdekes úrasztali terítő birtokában van. Az egyiket, mely aranynyal és zöld selyemmel gazdagon van kivarrva, Gombási Erzsébet készítette 1778-ban, a másikat Rácz János és Paksó Éva 1712-ben adományozta az egyháznak, a harmadik, mely legrégibb, Varcz Kata asszony munkája és 1677-ben készült. Itt van a járási népnevelő-egyesület székhelye. Postája van, távírója és vasúti állomása pedig Rakamaz. Dülő-elnevezései a következők: Remete-zúg, Somos, Orhó, Koros-tó, Várhomoka, Mocsolya, Kerítő, Recshomok, Szincse, Péter-aszó. Pusztafalu nevű dülője hajdan a község helye volt, honnan a lakosok az árvizek elől a mai magasabb helyre költöztek.

Gáva: Fränkel Samu urilaka.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem