Kálló-Semjén.

Teljes szövegű keresés

Kálló-Semjén.
Kálló-Semjén, nagyközség, 295 házzal és 2166, túlnyomóan görög kath. lakossal. Van postája, távírója és vasúti állomása Kálló vidékén hajdan két Semjén állott és pedig – a Kállay család levéltárának egyik oklevele szerint – Kis- és Nagy-Semjén. Ezek egyike egy 1471-ből származó okiratban mint „Oppidum Semyen” említtetik. Mindkét községnek a Kállay család volt a földesura. 1446-ban a Sztritteyeknek és 1454-ben az ólnodi Czudaroknak is volt itt birtokuk; a XVIII. század második és a XIX. század első felében a Kállay, Eördögh és a gr. Dessewffy család, jelenleg pedig Kállay András, Kállay Rudolf és Zoltán, Kausay Tibor és Viktor, Kövér Gusztáv és Pálma, Kállay Gusztáv, özv. Hegedüs Edéné, Mándy Ignácz, Leveleki Márton és Klein Mór a birtokosai. Nagyon érdekes és régi a Kállay-féle, Kállay András tulajdonát képező nemesi kúria, mely a nagy-kállói vármegyeházával egy időben épült. A községben három templom van: a görög katholikus, mely 1897-ben, a református, mely 1869-ben épült és a római katholikus, melynek építési ideje ismeretlen. A községhez tartoznak Kis-Csere, Forrás, Kéterdőköz és Búcsújárás puszták és telepek. Kis-Csere pusztán is van egy régi, Kállay-féle kúria. Dűlői közül a következőknek tulajdonítható valamely jelentőség: Kőhalma, Debreczeni gödör, Mészárszékhegy, Ravaszhegy, Tótihegy, Vozmóhegy, Kaposhegy, Csontrét, Perked, Imolyás.

Kálló-Semjén: Kállay András kúriája.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem