Nyír-Adony.

Teljes szövegű keresés

Nyír-Adony.
Nyír-Adony, nagyközség, 455 házzal és 3181 túlnyomólag gör. katholikus lakossal. Postája van, távírója Balkány, vasúti állomása Hajdu-Hadház. Nyír-Adony hajdan Bihar vármegyéhez tartozott. 1347-ben „Adonymonostora” (Odonmonustura) név alatt találjuk, 1428-ban pedig „Monostoros-Adony” elnevezés alatt, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt premontrei prépostsággal, melynek a Báthoryak voltak a patrónusai. Ekkor a község az ecsedi uradalomhoz tartozott. Néhány évvel előbb a Zeleméryek voltak a földesurai, 1487-ben pedig már a Szokolyi család. A mult század második és e század első felében még sok oda telepített oláh lakta a községet, a kik azonban az idők folyamán megmagyarosodtak. Jelenlegi, legrégibb földesura a gróf Károlyi család. A községben két templom van: az 1799-ben épült róm. katholikus és az 1812-ben épült gör. katholikus. Az izraelitáknak is van egy zsinagógájuk. A község határában hajdan két község volt: „Odun” és „Tamási”. Az utóbbi, mint puszta, még ma is fennáll; de az előbbinek még csak itt-ott találják a maradványait. Mindkettő a török világ alatt pusztult el. Tamásiról egy, a Békésmegyei oklevéltárban kiadott 1323-iki 49oklevél szól. Nyír-Adonyhoz tartoznak még Tamásin kívül Kis- és Nagy-Tivorán, Szakolyi-Kert, Kis- és Nagy-Aradvány.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem