Oros.

Teljes szövegű keresés

Oros.
Oros, nagyközség, 465 házzal és 3237, nagyobbára gör. kath. lakossal. Postája van, távirója és vasúti állomása Nyíregyháza. E község már a történelem előtti időkben is lakott hely volt. Határában gyakran találnak kő- és bronzkori tárgyakat, melyeket a szabolcsvármegyei múzeumban helyeznek el. Az Anjoukori okmánytárnak egy 1325-ből származó oklevelében „Wrus 53in districtu Nyr” formában van említve, a pápai tízedlajstromokban pedig mint „Vrs” és „Wrus”. A Kállay család levéltárában 1440-ben „Orosváros” elnevezés alatt fordul elő, hét évvel később pedig már „Orros” néven. E községnek a legrégibb időktől egész maig a Kállayak a birtokosai, de 1446-ban a Sztritteyeknek, 1452-ben az olnodi Czudaroknak és 1479-ben a Várdayaknak is voltak itt birtokrészeik, a XIX. sz. első felében pedig az Elek és Mérey családnak is. A községben levő három templom közül a római katholikust 1814-ben, a gör. katholikust 1835 körül és az ev. reformátust 1722-ben épitették. A róm. katholikus egyház birtokában egy 1722-ből származó, zománczozott ezüst kehely van, melyet a rajta levő felirás szerint Kállay János készíttetett. A községben három régi kastély van. Az egyiket Kállay Ignácz építtette, ez jelenleg gróf Dessewffy Miklósé, a másikat Kállay Gábor, ez özv. Kállay Jenőnéé, a harmadikat Kállay Károly, ez ma özv. Kállay Aurélné, szül. Elek Lauráé. Még egy úgynevezett „Rongyos kastély” is volt itt, melynek ma már csupán roppant erős, szétszedhetetlen alapfalai vannak meg. A községhez tartozó „Táborhely” nevü dülőn, a hagyomány szerint, a franczia hadjárat alkalmával a franczia sereg táborozott. Lehet azonban, hogy ez az elnevezés még a török időkből származik. Egyéb jelentősebb elnevezésü dülői a következők: Úrcsere, Vaserdő, Ladány, Patzing oldal, Igricze, Kőhatár lapos, Pénzes hegy, Korhány környéke, Gombodás, Szászkút, Borbánya, Rádi szék, Sje szék. A községben olajgyár és gőzmalom van. Ide tartozik Harangod és Nyírjes puszta. Az előbbi egy 1352-iki anjoukori oklevél szerint község volt. A negyvenes években még templomának az alapfalai is megvoltak. Később itt volt a régi időkben híres Harangod fürdő, mely még Kállay Ignácz idejében nagy látogatottságnak örvendett. A lakosok olvasókört és temetkezési egyletet tartanak fenn. A határban levő „Várhegy” nevü domb alján a mocsárban egy sánczokkal körülvett földvár nyomai láthatók.

Oros: Özv. Kállay Jenőné kúriája.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem