Piricse.

Teljes szövegű keresés

Piricse.
Piricse, kisközség, körjegyzőségi székhely, 168 házzal és 1357, nagy részben ev. ref. vallású lakossal. Postája, távirója és vasúti állomása Nyirbátor. A pápai tizedlajstromokban, 1332-ben, e község „Perecse” néven 58fordul elő, a diplomatikai levéltárban pedig előbb „Nagy-”, azután „Kis-Piricse” néven. Hajdan két község volt és a XV. században Szatmár vármegyéhez tartozott. A XVIII. század végén és a XIX. század elején a következő birtokosai voltak: Erőss, br. Horváth, Irinyi, Kállay, br. Sághy, gr. Fáy és gr. Vay, most pedig gr. Károlyi Gyula örökösei, Kovács Ákos, Katz Mihály és Mandel Mór. Katz Mihálynak itt csinos urilaka van, melynek helyén hajdan Vay Dénes kúriája állott. A jelenlegi házat Katz Gergely, a mostani tulajdonos nagyatyja, 1849-ben építtette. Szép az előtte elterülő 16 holdas park. A községben levő három templom közül a róm. kath. 1804-ben, a gör. kath. 1874-ben és az ev. ref. a XVI. század elején épült. Az izraelitáknak is van imaházuk.

Piricse: Katz Mihály urilaka.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem