Hazafiaság.

Teljes szövegű keresés

Hazafiaság.
Kiváló társadalmi erkölcse és ma is jellemző sajátsága Szabolcs vármegyének, Szabolcs vármegye minden társadalmi rétegének, a törhetetlen és nem alkuvó magyar szellem, mely a régi idők elévűlhetetlen hagyománya. Hisz Szabolcs vármegye főhelyei mind megannyi hajdúvárosok voltak, a lelkiismeret és a magyar haza szabadságáért küzdő nagy erdélyi fejedelmek eszméinek, hadi népeinek hagyományos főfészkei. Erről tesz örök tanúbizonyságot az is, hogy nemzetünk 1848–49-iki függetlenségi harczában Szabolcs vármegye nemessége, az akkori nemzetfentartó elem, nemcsak dalolta, hogy „Mindnyájunknak el kell menni”, de el is ment egy lábig; erről a „Szabolcsi önkéntes dala”, amelyik éppen azért, mert dal, igazabb és erősebb kifejezője a közszellemnek, mint ívekre menő, bármi áradozó dicsérgető leírás, s a mely dal azt zengette, hogy:
Lányok, lányok, maradjatok pártába,
Igaz magyar nem szoríthat karjába,
Ki itt marad, nem érdemel,
Aki elmegy, annak nem kell
Feleség.
Nem volt ennek az osztálynak soha nagyobb kincse, mint a haza, annak boldogsága nélkül boldog lenni nem tudott, annak élete nélkül élni sem kívánt, a nélkül szeretni sem akart, szeretni sem tudott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem