A bányabérlők.
A bányabérlők.
Báró Herberstein után Lisibona Gellért volt a Báthoryak bányabérlője, ki folyton károsította a várost s jogtalan bánya-foglalásokat tett. A sok panasz megújulása következtében Gábor fejedelem 1613. február 23-án a Lisibona-ügyben bizottságot küldött ki, mely márczius 11-én Felsőbányán a vizsgálatot és tárgyalást megkezdette. A bizottság elismerte Felsőbánya panaszát s ünnepélyesen visszaadta a városnak a bányákat, egyben utasítva Lisibonát, hogy az összes szenvedett sérelmekért a várost kárpótolja. Gábor fejedelem ez év július 6-án kelt levelében újólag lelkére kötötte Lisibonának, hogy mint fejedelmi hivatalnok, ne legyen rabló és még szeptember 26-án újólag is ír neki, hogy: „értésünkre adták, hogy kegyelmed (Lisibona) az ott való (felsőbányai) ecclésia jövedelmét, melyet urburának hívnak, el akarná az ecclésiától szakasztani és maga számára akarná lefoglalni, ez dolog így levén, hagyjuk és parancsoljuk is kigyelmednek, hogy ne háborgassa, hanem az ország utasítása szerint engedje ott való gondviselőjének békével percipiálni, minden fogyatkozás nélkül”.
A megváltozott politikai viszonyokra való tekintettel a város 1614. év elején már czélszerünek látta a Habsburgok felé fordúlni, s kérésére Forgách Zsigmond országbíró két okiratot is állított ki; az egyikben, mely február hó 1-én kelt, helybenhagyja és megerősíti Felsőbánya város összes jogait és szabadalmait, mert – mint irja – „a császár védelmezi a lakosságot régi szabadságában, 231törvényében és vallásában”. A másik okmányban pedig Forgách országbíró elösmeri a város vám- és adómentességét.
Ez évben a királyi bányák bérlője ismét báró Herberstein lett, kit Ferdinánd osztrák főherczeg nagyon pártolt. Bethlen Gábor fejedelem 1615-ben a bányavidéki bányatelepek birtoka ügyében Nagyszombatban tárgyalásokat kezdett a császárral s ezek végre 1624-ben oly szerződéssel értek véget, mely szerint a bányatelepeket Bethlen Gábor megkapta.
Az erdélyi fejedelmek mindig nagy gonddal s jóindulatal viseltettek Felsőbánya iránt, nemcsak az arany- és ezüst-bányák miatt, de mert e bányavidék volt Erdély éjszaki kulcsa; főleg Bethlen Gábor sokat tett a város érdekében s a bányászat, ipar és kereskedelem alatta szépen fejlődött.
Mindazonáltal Felsőbánya mégis czélszerűnek vélte, hogy régi szabadalmait és kiváltságait az időközben trónra lépett III. Ferdinánd király által megújíttassa és megerősíttesse.
A politikai helyzetben nevezetes fordulópont az 1645. évi linczi békekötés, melyben III. Ferdinánd az egész bányakerületet s igy Felsőbánya városát is I. Rákóczy Györgynek s maradékainak engedte át. A Rákóczyak a város közgazdasági és kulturális érdekeit szintén mindig szívükön viselték s a közjót előmozdították.
1648-ban nagy csapás sujtotta a várost. Óriási sáska-járás lepte el a határt, s nemcsak a réteket és mezőket, de még az erdőket is elpusztította s nagy inséget okozott.
1661-ben a török Nagyváradot bevette, az ország egész éjszak-keleti részét uralma alá hajtotta s Szili Achmed budai basa seregével a gazdagnak híresztelt bánya-városok ellen nyomult. A veszély elhárítása czéljából Felsőbánya Nagybányával szövetkezett, követeket küldtek a basához és váltságdíjat ajánlottak fel neki. Nagynehezen sikerült a basát reá bírni, hogy a két városért 10,000 tallér váltságdíjat elfogadjon. Ily módon menekült meg a két város a török seregtől. Alig vonúlt el a török, a lengyel hadak törtek be ismét s nagy pusztítást vittek végbe, tömérdek kincset, jószágot raboltak s vittek magukkal.
Az 1664-iki vasvári béke következtében a város I. Lipót uralma alá került. Mindjárt ezután a szepesi kamara kifogásolta a bányaműveket, s arra szorította a várost, hogy a szükséges építkezéseket a bányáknál hajtsa végre. A város az utasításnak meg is felelt s e czélra nagyobb kölcsönt vett fel. E munkálatokkal azonban a kamara nem volt megelégedve s újra kifogásokkal élt, mert tulajdonképpeni czélja az volt, hogy a városi bányákat a kincstárnak megzerezze. Hangsúlyozta a kamara, hogy mivel a város szegényes anyagi helyzetében képtelen a bányák rendszeres mívelésére és kellő képzettségű szakemberekkel sem rendelkezik, ajánlja, hogy a város az összes bányák felét engedje át a kamarának, s ennek fejében a kamara rendbe hozza a bányákat s a bányaműveket.
Az ajánlatot a város nem fogadta el. A szepesi kamara azonban nem nyugodott s minden eszközt felhasznált, hogy a gazdag bányákat a kincstár tulajdonába juttassa. Mindenképpen zaklatta a várost s annak bányász-lakosait, a minek az lett a következménye, hogy a magánbányászat megszünt és 1680-ban már csak a város folytatta nagy nehézségek között a bányászatot.
1672-ben ismét erdélyi hadak foglalták el a várost; de Spankau, Sporck és Strassaldo császári vezérek 1673-ban rájuk törvén, nemcsak tetemes hadi adóval sarczolták meg a várost, de erődítéseit is lerombolták. 1677-ben Wesselényi István foglalta el erdélyi, franczia, lengyel és tatár seregekkel s a bányatiszteket tömlöczbe vettette.
1686-ban a német hadak főparancsnoka, a vérlázító kegyetlenkedéseiről is ismert gróf Karaffa Antal tábornok, óriási sarczot vetett ki a lakosságra. Először 95 frtot fizetett neki a tanács; de 1685. év november 1-étől 1686. április 24-ig, Szent György napjáig, az osztrák hadak még 15,178 frt sarczot hajtottak be a városon, 1688-ban ismét 2149 frt adót, s ennek ellenére Karaffa ismét 30,106 frt hadi-sarczot hajtott be. A polgárok a szepesi kamaránál tiltakoztak ez ellen s orvoslást kértek, de hiába.
A következő 1689. évben Karaffa újólag hadi-sarczot vetett ki a városra, a mit azonban a lakosság már nem tudott megfizetni. Ekkor a város elhatározta, hogy ismét a szepesi kamarához folyamodik, s hivatkozva a királyi kiváltságlevelekre, 232jogorvoslatot kér. A szepesi kamara erre bizottságot küldött ki, hogy a bányaműveket vizsgálja meg. A küldöttség a felsőbányai városi bányákat megvizsgálta és miután azok mívelésében hibákat tapasztalt, ismét felszólította a város közönségét, nem lenne-e hajlandó bányáiból a kincstárnak is részvényeket átengedni és a bányákat a kincstárral közösen míveltetni.
