Történelmi visszapillantás.
Történelmi visszapillantás.
Nagykároly városában, a szatmári béke megkötése előtti időkben nem akadunk gimnáziumi oktatás nyomára. Ennek oka részint abban rejlik, hogy a folytonos háborús idők zaja nem volt alkalmas művelődési intézmények meggyökereztetésére, részint abban keresendő, hogy a fegyvercsörgés nyomán járó szegénység meghiúsította a nagykárolyi polgárság középiskola-szervezésére irányúló jószándékát. Így a város és vidéke módosabb szülőktől származó gyermekei, az akkor már szilárd alapokon nyugvó debreczeni vagy szatmári gimnáziumokba kényszerültek tódulni, míg a szegényebb osztályhoz tartozó ifjak a továbbművelődés nélkülözésére voltak kárhoztatva.
Nagykároly városát, elhagyott, iskolát nélkülöző állapotából, a békés kornak elkövetkeztével, gróf Károlyi Sándor ragadta ki, főúri meczénáshoz méltó alapítványával, melyben biztosítékot nyújt arra nézve, hogy kollégiumot és iskolát állít fel saját költségén „a szükséges ingóságokkal együtt”. Ebbeli szándékát magában foglaló alapító-levelét 1725 július 29-én írta alá, a melyben ekként nyilatkozik e fontos ügyben „Én az Isten jóságából vett igen sok jótéteményt mindenkor kegyeletes és hálás emlékezetemben tartván, lelkemből arra törekedtem, hogy mindazt, mit Istentől kegyelemből kaptam, hálás szívvel, jótékonyan, hasznosan és üdvösen kioszthassam.” Sokat töprengett az alapító gróf a fölött, hogy az új iskola vezetését kire bízza. Nem kerülte ki azonban figyelmét a kegyes-tanítórendiek országos jó hírneve, a kik akkor már kilencz helyen tanítottak hazánkban és azért idevonatkozóan következőleg intézkedik: „Azon hajlamom, vonzalmam és szívem szerint, mellyel tisztelendő Piarista atyák szent szerzete, mint Isten egyháza, főképpen pedig az ifjúság nevelése körül igen érdemes és igen kedvelt rend iránt viseltetem, jól megfontolva és érett elhatározással ezen szent szerzetet Nagykároly mezővárosban nemcsak befogadom, hanem bizonyos alapítványnyal is biztosítani elhatároztam.”
Az alapító-levélben egyelőre hat szerzetes egyén ellátására tízezer rénes forintnyi összeget biztosít a nemes gróf, tőke gyanánt, s folytatólag szintén hat 345szerzetes fentartására újabb tízezer forintnyi tőkét helyez kilátásba. Ezen kívül az összes cselédség és a 12 szerzetes tanár élelmezésére évenként 200 köböl búzát és egy örök időkre használandó szőlőt ajándékoz. Az alapítvány ellenértéke gyanánt kiköti a gróf, hogy „időjártával, ha a kollégium befejeztetik s az iskolák fölépíttetnek, az iskolákban az elemektől kezdve a rhetorikáig tanítani köteleztetnek a szerzetesek, mert így kívánja a jövendő ifjúság előmenetele, és pedig minden más jutalom nélkül, minthogy Isten segítségével mások adományai folytán is növekedni fog az alapítvány.”
A felsorolt alapon a kegyesrendiek a meghívást elfogadták. A szerződést a piaristák tartományi főnöke és III. Károly király 1727-ben megerősítette és így a nagykárolyi gimnázium megnyitásához szükséges előfeltételek aránylag rövid idő alatt elrendeződtek. Az iskolahelyiség a nagykárolyi grófi birtoknak a piaristák számára átengedett majdnem hat holdnyi terület keleti részén épült fel, az akkori kívánalmakat teljesen kielégítő mértékben. Itt kezdték meg a tanítást, 1727 szeptember 17-én, latin nyelven, István és Dénes piaristák két osztályban, Gábor prefektus irányítása alatt. Az alsóbb osztály principia, a magasabb fokozat grammatica elnevezést viselt. 1729-ben egy osztálylyal bővűlt a gimnázium, a melybe az előrehaladottabb növendékek osztattak be.
