A város nagy pecsétje. Szent István temploma.
A város nagy pecsétje. Szent István temploma.
Semmivel sem lehet jobb képet adni Asszonypataka dús életerejéről s fejlődésének arányairól, mint ha rámutatunk a Szent István-toronyra, a mely ma is ott áll a város közepén. Az alig száz éves kis város ilyen épület megteremtésébe fogott a maga erejéből. Nem felelhetett meg ez a hatalmas épület a város akkori állapotának, hanem inkább akaraterejének, vágyainak, ambicziójának. És a város csakugyan meg is érte az időt, mikor hozzánőtt fejedelmi templomához és ezzel igazolta jogát a merész önérzethez. Ugyanezt a büszke nagyravágyást és erélyes önérzetet jelzi a városnak ez időben készült első nagypecsétje is, a melynek pompásan metszett nyomóját 1904-ben találták meg egy szőlőben, a földben, a hova valószinüleg hirtelen elásott rablott kincsekkel került 1565 körül. A pecsét olyan nagy, hogy a legnagyobb e korbeli magyar városi pecséteket is meghaladja s méretei az előkelőbb országnagyok pecséteivel helyezkedik egy sorba. A rendkívüli nagyság mellett a nyolczszögű pecsétalak, a melynek párját eddig sehol sem ismerjük; a rajta levő rajz eredetisége s a kidolgozás magas művészi értéke, mind azt bizonyítják, hogy ez az alakulóban levő kis város minden ízében nagyra hívatottnak érezte magát. Az első kiváltság megszerzésére készült, s csak nagyon ritkán használták; mellette már ekkor volt a városnak „kis pecsétje" is. A maga nemében mindenesetre ép olyan becses művészi emléke ez a nagypecsét a nagystílű alakulási korszaknak, mint a Szent István temploma.
Ma már a templomnak nyoma sincsen, csak tekintélyes tornya áll s körülötte sétatér van. De elég írásbeli és egyéb adalékunk van rá, hogy a toronyhoz illő templom képét visszaidézhessük.
Az 1347-iki adománylevél idején javában folyhatott az építése, mert az három pontban is intézkedik az épület sorsáról: „Mivel templomuk építésére mészkövek határjokban nem találtatnak, mészkövet a Nemeseknek határjokban is vágathatnak”; a 15-ik pont azt mondja, hogy az élet és bor dézmának fele a Plébánosé legyen, más fele a Templom építésére fordíttassék. A 16-ik, hogy: a borbehozatali illeték s a városi mérlegek használatából folyó jövedelem is erre fordíttassék. Szépen mutatja ez az intézkedés, milyen nagy dolog volt a templom építése, mennyi időt, erőt, anyagi áldozatot vett igénybe. Hosszú évtizedek hangyamunkája hordott követ kőre s talán több emberöltőig dolgoztak művészi faragványain a város előljárói által idehozott kőfaragó-mesterek.
A nagyszerű épülettel egyidejűleg kialakúlt a város képe s lakosságának szervezete is. A város egyre nőtt, a gazdag bányák sűrűen vonzották be az új lakosokat, az apró házak egyre szaporodtak, az utczák nyúltak, a lakosság szükségleteinek kielégítésére gyűltek az iparosok, s megalakúltak a zárt testületű különféle czéhek, a melyek, míg a kolontár mestert kirekesztették maguk közül s egy század múlva már legföljebb Tejfeles-Tótfaluban tűrték meg, ők maguk önálló részt vettek az istentiszteleteben, a melynek nagyobb dísze és emelése végett alakúltak s büntetésül az oltárra való viaszt szabtak ki. Részt vettek a város kiépítésében, a templomra külön dolgoztak, a város bástyáinak megépítésében épp úgy szerepet vittek, mint a falak megvédelmezésében, a hol minden czéhnek meg volt a maga bástyája.
