Csapások.
Csapások.
Végezetül föl kell hogy említsük még az 1847-iki inséges évet, a mikor drága pénzért sem lehetett egy szem búzát kapni a piaczon, meg a többrendbeli földrengést és azt a két tűzvészt is, a melyek a már fentebb elmondott és fejlődését az elmúlt századokban gátló akadályok mellett, – sebet ejtő csapásként szerepelnek történetében. 1834 őszén volt a nagy földrengés. Reggel 7 és 8 óra között kezdődött. Délről jött, a szokásos morgással. Rengeteg kárt tett számos épületben. Többek között a vármegyeházában, a piaristák társházában, de a gróf Károlyi kastélyban is. Homlokáról két darabra pattanva hullott le a czímer. A református templomban éppen akkor reggeli isteni tiszteletet tartottak. Az orgona összedőlt s egy csomó gyerek életét veszélyeztette a kóruson. 1835-ben volt az egyik tűzvész, a mikor 350 gazdasági épület és majdnem száz lakóház esett áldozatul a tűznek és 1887-ben a másik. Ez délután ütött ki. Fél háromkor kondult meg a vészharang. A dühöngő szélviharban tiz-húsz házra is repült egyszerre a gyújtó perje. Két kilométer hosszúságban szelte át a romboló láng Nagykárolyt, ki a mezőségig. Számtalan nagykereskedés is elpusztult, valamint a gróf Károlyiak díszes virágháza is. Leégett a kath. elemi és a nőipariskola teljes fölszereléssel. Roppant sok ember vált hajléktalanná, több száz családnak mindene oda égett. Országos gyűjtést is rendeztek akkoron. Megjelent a „Segítség” album. Főszerkesztője Jókai Mór öröknevű írónk volt. Néhai Rudolf trónörökösünk írta előszavát. „Eperjes, Nagykároly, Toroczkó”, e három város tűzkárosultjainak fölsegélyezésére adták ki, mert nemcsak Nagykárolyban, de hazánk e másik két városában is pusztított a félelmes elem és különös véletlen folytán, ugyanabban az évben, sőt hónapban. Szóval, rendre érték Nagykárolyt a sors csapásai és ha a Károlyiak nem gondoskodtak volna róla, meg a vármegye székhelye nem lett volna itt, ma talán jelentéktelen nagyközség volna.
***
