Penyige.
Penyige.
Penyige, kisközség a Szamosközön, 121 házzal és 750 magyar, főként ref. lakossal. Határa 3293 kat. hold. Nevét 1332-ben Penge, 1435-ben már Penige alakban találjuk. A XIV. század elején egyházas hely volt, s papja: Jakab pápai tizedbe 40 dénárt fizetett, a mi azt mutatja, hogy már ekkor tekintélyes község volt. A Domahidi család ősi birtoka. 1423-ban Domahidi Lászlót és Istvánt fej- és jószágvesztésre ítélték s ekkor a község két harmadát a Kölcseyek kapták meg, egyharmada pedig a Domahidi Györgyé maradt, a ki azt 1427-ben Csáky Istvánnak zálogosította el, majd 1446-ban az Ujhelyi családnak. 1515-ben az Ujlakyak és Ungai Hajas Tamás, 1517-ben Gúthy Ferencz és Imre, 1543-ban Nyikey András és Iffiu Márton, 1581-ben Kóródi István, 1583-ban Danyay István és Kende Vid kapnak benne részjószágot. 1630-ban Mosdóssy Imre, 1638-ban Szuhay Gáspár, Mátyás és Anna az egész helységet megkapják királyi adománynyal. A XVIII. században földesuraivá lesznek a Lővey, Kállay, Jármy, Bessenyey, Orosz és Törös családok, a XIX. század elején még az Isaák és Patay családok és a század második felében a Vállyiak. Most Vállyi János örököseinek van itt nagyobb birtokuk. A ref. templom 1893-ban épült a régi, XV. századbelinek a helyén. A határban vannak a Bakó, Csiky, Isaák, Jeney, Kormány I., II. és Szőke tanyák. A dűlőnevek között érdekesek a Silyedés, a melynek mondája után írta Tompa Mihály a Sülyedés czímű népregéjét. A Sírdombok; két ismeretlen korú emelkedést nevez így a nép. A község végén van egy tó, a Szenke, a melyet nótába szedett a nép, mikor néhány évvel ezelőtt 9 arató lány belefúlt. A községnek vasúti és távíró-állomása és postája helyben van.
