Zsarolyán.
Zsarolyán.
Zsarolyán, kisközség a Szamosközön, 82 házzal és 354 magyar lakossal, a kik főleg reformátusak. Határa 1110 k. hold. Nevét 1380-ban Saralyan-nak írják. 1308-ban Péter comes, a Jurk fia pört indított érte a váradi káptalan előtt és ősi jusson meg is kapta. Utódai már ebben a században Zsarolyániaknak írták magukat. Ez a család volt főbirtokosa a XVII. század végeig. Mellettük a Szekeres családnak a XIV. és XV. században volt itt nagyobb birtoka. 1431-ben a Zsoldos, 1487-ben a Gálfi, Pericsei, Bábai, Márton, Erdélyi, Csekei, Zubor, Kamonyai, Gally családoknak is volt benne részük. 1507-ben Báthory István kapja meg egy részét, 1590-ben a Csányi, Almási, Márton, Fodor, Csekei, Zubor, Petry, Zsoldos, Nagy, Soós, Sáme, Nyiri, Zsarolyáni, Tőke családok kapnak itteni birtokukra királyi megerősítést. Ugyanezeké volt a XVII. században is. A XVIII-ban részben új birtokosok kerülnek a régiek helyére. 1754-ben Klobusiczky László kap itt részjószágot, a század végén a Jeney, Sámé, Veres, Márton, Szerdahelyi, Váry, Cséke, Mészáros, Pathó és Ujlaki családok kezében van. Az egész helységet a XIX. század közepéig nemesség lakta. Református temploma a XV. századból való, de 1865-ben ujra építették. Határában van a Jeney és a Csama tanya. 1730-ban az idevaló Tóth Borkát, Sárosi János feleségét boszorkányságért megégették a nagykárolyi piaczon. Ezt az esetet énekli meg Gvadányi József a peleskei nótáriusban, hol Tóti Dorka néven szerepelteti. A községhez tartozott a Sámely puszta, a mely hajdan népes helység volt. A Sámé család ősi birtoka. Már a XIV. században az övé volt; 1421-től kezdve a család Sámelházi néven szerepel, rajtuk kivül 1448-ban a Zsarolyáni és Pátyodi családnak volt benne része. 1507-ben puszta volt és Báthory István kapta meg egy részét, 1548-ban pedig Mutnoky Mihály az egészet. 1549-ben a Zsarolyáni, Erdélyi, Gál, Fodor, Rápolthy családok is birtokosai. 1590-ben s a XVII. században ugyancsak az övék. 1750-ben Nagy Sándor és György nádorispáni, 1754-ben Klobusiczky László királyi adományt kap egyes részeire. A mult század közepéig még szerepelt. A község utolsó postája Nagyszekeres, vasúti és távíró-állomása Szekeres.
Források: Gróf Teleki József: Hunyadiak kora. – Csánki Dezső dr.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. – A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. – Éble Gábor: Gróf Károlyi Ferencz és kora. – Gróf Károlyi Sándor önéletírása. – Szirmay Antal: Szathmár vármegye esmérete. – Fényes Elek: Magyarország statisztikai és geog. tekintetben. – Palmer Kálmán: Nagybánya és környéke. – Kiss Kálmán: A szatmári ref. egyházmegye története. – F. Varga Lajos: U. az. – Soltész János: A nagybányai ref. egyházmegye története. – A szatmári püspöki egyházmegye emlékkönyve. – Barbul Jenő: Az avasvidéki nyelvjárás. – Siegmeth Károly: A Rozsály-Guttin hegyvidék. – Papolczy Zoltán: A misztótfalusi ref. egyház 300 éves ünnepe. – Szmik Antal: Adalékok Felsőbánya monografiájához. – Papp Arthur: A mátészalkai ref. egyház története. – Asztalos György: Nagykároly város története. – Okmánytárak. – Vármegyei és családi levéltárak. – Századok. – A helyszinén gyűjtött adatok.
Nagykároly czímere.
