La Taine-kor. Népvándorlás kora.
La Taine-kor. Népvándorlás kora.
A szkitha-uralomnak – úgy látszik – a nyugat felől terjeszkedő gallok vetettek véget, kik már a Kr. e. IV. században benyomultak hazánk területére s meghonosították a La-Téne kulturát jellemző vas-fegyvereivel, a pallosszerű, kétélű nagy karddal, hosszú s díszes lándzsával, görbe késsel, pajzsfogantyúval, kardkötő-lánczczal és vas-fibulával. La-Téne kardok és kések kelet felé egész Zemplén (Bodrog-Szt-Mária, Sátoraljaujhely) Bereg (Munkács, Moraj) és Szabolcs (Téth) megyéig előfordulnak, Szatmármegyéből azonban nem ismeretes még eddig idetartozó lelet, bár a Krisztus születése felé Magyarország éjszaki részeiben terjeszkedő germánok tovább folytatták e kulturát. Csak midőn a Kr. u. II. század derekától kezdve az Elbe, Odera és Visztula forrás vidékéről újabb germán törzsek hatoltak a Felső-Tisza, Szamos és Kőrös vidékére s az utó La-Téne időszak kezd beleolvadni a népvándorláskori kultura kezdőszakába, bukkannak olyan nyomokra, melyek arról tanúskodnak, hogy e népáramlat Szatmármegyére is kiterjedt. Igy az apai kavicsbányában 1895-ben korai germán kardot (spathát), pajzsdudort és vassarkanytut találtak. Szintén ez időszakból származó emlékeknek Darnó vidékén bukkantak a nyomaira. Itt Szegedy Antal földbirtokos, földmunkálatok közben, egy csomó e kort erősen jellemző, mogyorónagyságú, színes, díszített gyöngyöt talált, melyek nagyobbrészt sárgák, kék kördíszítésekkel. Színük élénk és szép.
Nem tudjuk biztosan meghatározni, hogy ebbe a korszakba való-e végre az a részben már elmosódott körvonalú földsáncz, mely Győrtelek határában, a Szamostól kiindúlva jó darabig látható és azután lassanként elvész. Hasonlóképp bizonytalan eredetü az Avasban a túrvékonyai Pászthory-tanyától nem messze fekvő u. n. Bélavárhegyen látható magas földsáncz is. E hegyet a nép Bélavárhegynek nevezi és azt tartja róla, hogy ott IV. Bélának vára volt. Kutatásaink azonban kétségtelenné tették, hogy ott soha vár nem állott. Tény csak az, hogy e hegytetőnek azt a részét, melynek szélei megközelíthetetlenűl meredeken futnak alá, kb. három öl magas, mesterségesen hányt földsáncz választja el a hegytetőnek már lankásan aláfutó, tehát megközelíthető részétől. Az elzárt területen belül semmiféle lelet nem került elő, de e területen kívül határozottan Árpád korabeli, tehát a tatárjáráskorából is származható kardok, lándzsavégek, nyílhegyek, sarkantyúk kerültek elő a földből, továbbá egy érdekes alakú pajzsdudor, hasonló ahhoz az aranydíszítésű, nagyértékű pajzsdudorhoz, melyet annak idején Adorján vár romjainál, Bihar vármegyében találtak és most a Magyar Nemzeti Múzeumban kincsként őriznek. E leleteken kívül nehány bronzfibula is előkerült és így nincs kizárva, hogy e földsáncz mégis népvándorláskorabeli, melyet elődeink a tatárjáráskor ott találva, táboruk elsánczolására használtak fel.
Azonban Szatmár vármegye területe őstörténeti szempontból, az előadottak ellenére is, még terra incognita. A végzett kutatások és ásatások, idő, munkaerő és anyagi eszközök hiányában, csak felületesek lehettek és csupán arra szorítkoztak, hogy e monografia számára a vármegye történelem előtti korába némileg bevilágítsanak. De az ez alkalommal nyert benyomások és szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy rendkívül hálás volna és bizonyára meglepő eredménynyel járna a vármegye területének rendszeres felkutatása régészeti szempontból.
Az itt felsorolt és részben ábrákban is bemutatott leletek, a vármegye nagykárolyi székházában, a most alakúló megyei múzeumban vannak elhelyezve.
