Ősállatok.
Ősállatok.
Megjelent az őserdőkben a félelmetes ősbölény és az ősmedve. Ott honolt a hatalmas őselefánt. Feljebb, a hidegebb tájakon, az akkor még jégborította Avasokon és a Bükk-hegységben a rénszarvas. A haldús ecsedi láp táján az óriás mammuth, meg az orszarvú és mindezek alattomos kísérője volt az őshiéna, az egyetlen húsevő a többi növényevő között, mely az elhullott ősállatok fertőzésétől mentette meg a vizeket és a levegőt.
Mikor az ecsedi lápot lecsapolták, Domahida határában az Elephas primigeniusnak az agyarát, Mérk határában pedig a Hyaena spelaca, a Bison priscus, a Rhinocerus antiquitatis, az Elephas primigenius, az Equus caballus és a Castor fiber csontmaradványait találták meg. E sorok írója pedig, a Nagykároly határában, az ú. n. bobádi dombon végzett ásatásai alkalmával, több ősbölényszarvat, ősszarvasok aggancsait és ősmedvék csontjait, álkapcsait stb. találta meg. Aranyosmeggyes határában pedig számos ősszarvas-aggancsot, részben már kikészítve, részben csak egy helyre elrakva.
Midőn az első ember a vármegye mai területén megjelent, gazdag állat- és növényvilágot talált a vízben bővelkedő vidéken.
Csak nyugat felől jöhetett, ugyanakkor, a mikor a Nagy-Magyar-Alföldön terjeszkedve, Szabolcsot ülte meg és kisebb, gyengébb rajait tovább szorította kelet felé, egészen a Bükk- és az Avas-hegység alá. Igy tehát a szatmár-vármegyei ősember természetes útvonala Szabolcs és Bihar vármegyék határaitól kelet felé a hegységekig, éjszak felé a Tiszáig terjedt.
