1860. októberi diploma.
1860. októberi diploma.
A remény nyomában; járó leirhatatlan öröm és lelkesedés fogta el az egész vármegye közönségét. Az 1860. évi deczember 12-én tartott közgyülésen. Schmoczer Ignácz, a népszerü plebános, hívta meg egy küldöttség élén gróf Károlyi György főispánt az elnöki szék elfoglalására. Ugyanő volt megbizva e nap jelentőségét méltató beszéd megtartásával. Mindnyájuk érzelmét tolmácsolta, midőn hálát adott az isteni gondviselésnek, hogy a magyar nemzetet tizenegy év szenvedései után is megtartotta. A többi szónok a nemzeti sérelmeket sorolta fel.
Ezután az október 20-iki diplomát vették tárgyalás alá. A vármegye állásfoglalása legvelősebben a következő sorokban van kifejezve: „A magyar törvényhozáson kívül semmiféle hatalmat sem ismerhetünk el jogosítottnak, hogy az ország sorsa felett érvényesen intézkedhessék. A megye ujjászervezésének egyedüli törvényes alapjául az 1847/8. évi utolsó szentesített törvényeket tartjuk, s azok teljes és tökéletes fentartása érdekében mindaddig, mig az országgyűlés másként nem intézkedik, alkotmányadta hatalmának egész sulyát veti mérlegbe a törvényhatóság. De ezenkívül közgyülésünk, mint egy alkotmányos municipium szerve, abbeli szilárd akaratát is ki akarja fejezni ezen határozat kapcsolatában, hogy el van határozva önállósága megőrzésére bármilyen törvénytelen hatósággal szemközt.”
A törvények alapján visszaállítják az 1848-ban alakult állandó bizottmányt. A névsor felolvasása alkalmával büntetéssel sujtotta a közgyülés azokat, a kik a lefolyt évek alatt az abszolut rendszert támogatták. Neveik felolvasása után egyértelmüleg „meghalt”! kiáltással feleltek.
Megható jelenet következett ezután. Midőn az 1848. évi tisztikar még élő tagjait is felszólították, hogy foglalják el székeiket, felállott az ősz Eötvös Mihály volt alispán és könyek között kérte a közgyülés tagjait, hogy mentsék fel őt e teher alól, mert őt a tizenegy évi sanyarúság és vagyona elkobzása annyira megviselte, hogy képtelen e hivatal betöltésére. Példáját követték többi tiszttársai is. Igy aztán Ujfalussy Miklóst és báró Vécsey Józsefet választották meg alispánokul. Azt sem tudta a közgyülés megindulás nélkül szemlélni, mikor a főispán az első alispánnak a reája bizott hatalom átruházásának jeléül a Magyar Nemzeti Muzeumból előkerített vármegyei pecsétet átnyujtotta.
Megállapodott a törvényhatóság az országgyüléshez felterjesztendő felírat szövegére vonatkozólag is. „Ki kell nyilt határozottsággal jelenteni – úgymond – hogy a magyar királyság integritása, az ősi alkotmány és a szigoru törvényesség az, mi nélkül számunkra nincs üdv, nincs jövő, nem lehet 523megnyugvás.” Ezenkivül felírtak báró Vay Miklós kanczellárhoz és Majláth György tárnokhoz is. Kifejtették levelükben, hogy bár hivataluk ellenkezik az 1848. évi törvényekkel, mégis bizalommal vannak személyük iránt, hogy hazafiságukból kifolyólag magas állásukat a békés kibontakozás elősegítésére fogják felhasználni. Végül még a szatmári volt megyefőnöki hivatal átvételére kiküldték az első alispánt.
A követi utasításokat Luby Zsigmond szerkesztette meg a határozati párt szellemében.
Azonban az isteni gondviselésnek úgy tetszett, hogy a hazával együtt a vármegyét ujabb megpróbáltatásnak tegye ki. Az országgyülés nem tudván megegyezni az uralkodóval, ismét visszaállott az abszolutizmus.
