Székhely-kérdés.
Székhely-kérdés.
Csupán egy eszme magaslik ki a hétköznapi ügyek sokaságából. Csomay Pál másodalispán lesz annak bajnokává, midőn 1830 január 18-án azt indítványozza, hogy a vármegye tegye át Szatmárra székhelyét. Előadja e változtatás előnyeit. Érvei ugyanazok, melyelyet most közel nyolczvan év leforgása után hangoztat a szatmári székhely-párt; Szatmár földrajzi fekvését és kultúrális előnyeit éppen úgy fejtegeti, mint mai dédunokái. Elmondja őszintén azt is, hogy milyen kár háramlik ebből a törvényhatóságra: elveszíti a vármegyeházát, vagy legalábbis csökkenti az értékét ennek a hatalmas épületnek. De rögtön megtalálja a kárpótlást is. A vármegyének úgy is nyílt sebe a katonaság czélszerütlen elszállásolása szerte-széjjel a falvakban; át kell tehát kaszárnyává alakítani. A közgyűlés nagy lelkesedéssel pártolta az alispán indítványát és már ebből is kiviláglott, hogy Széchenyi középpontosító törekvéseit helyesen fogta föl. Elhatározták, hogy felterjesztést intéznek József nádorhoz és felkérik tervök pártolására.
Hogy milyen népszerűségnek örvendett Csomay Pál, az abból is kitünik, hogy az 1830. évi országgyűlésre gróf Károlyi Györgygyel együtt őt küldte fel a törvényhatóság. De csakhamar elveszítette küldőinek bizalmát, mert az ujonczjutalék módozatainak megállapításánál a kormányt pártfogolta. Midőn a követek beszámolójukat tartották, a vármegyei rendek, míg egyrészről gróf Károlyi Györgynek köszönetet szavaztak a katonai segedelemadás dolgában és más egyéb tárgyalások alkalmával kimutatott hazafiságáért, addig a Csomay Pál eljárását rosszalták, mert az egyik országos űlésen ama véleményét nyilvánította, hogy Szatmár vármegye rendei elismerik a hadpótlás princzipiumát. Hogy pedig ezentúl a követek még kevésbbé merészeljék a nekik adott utasításokat megsérteni, elhatározták, hogy ezentúl meg fogják őket az instrukczióra esketni.
