Az ecsedi láp és környéke.
Az ecsedi láp és környéke.
Szatmár vármegye területének mezőgazdasági ismertetése az ecsedi láp megemlítése nélkül nagyon hiányos lenne. E mintegy 160.000 k. holdnyi öblözetnek, mezőgazdasági tekintetben két korszakát különböztetjük meg, u. m. a szabályozás előtti őstermelésnek és a szabályozás utáni kulturának új időszakát.
Az ecsedi láp körzetébe tartozó községek határainak hasznavahetősége a szabályozás előtt mindíg a csapadék mennyiségétől függött, mert az úgynevezett árvizes években a domborzatokon alul eső területek a vízbontásnak kisebb-nagyobb mértékben ki voltak téve. A kevés szántóföldeken kívül eső területek jó legelőt és bő kaszálót adtak, minek természetes következménye volt a szarvasmarha- és sertéstenyésztés erős kifejlődése. A lápszéli községeknek határai belenyúltak az úgynevezett mély lápba, vagyis abba a vízmedenczébe, a mely állandóan víz alatt állott és a melyet a nádasok és gyékényesek foglaltak el. Ezen a területeken is voltak ugyan vízzel körülvett domborzatok és úszó szigetek, melyeknek búja növényzetét szárazabb időben az úszóban behajtott szarvasmarha- és sertésnyájak lelegelték, de egyébként semmi hasznot sem adott a mély lápi terület. A mívelhető föld csekélysége mellett azonban az őstermelésnek is megvoltak a kis emberekre nézve a maga előnyei, mert a szűk korlátok közé szorított szántás-vetésnek hasznát a nád- és gyékény-vágás korlátlan kihasználása pótolta. Ezért aztán a szegényebb osztályhoz tartozó lakosok a nyári keresetnek csekélysége miatt nem nagyon aggódtak, mert a férfiak a nádvágással megkeresték téli szükségletüket, ellátván a gazdákat, a vármegye határain kívül is, jó és olcsó fedél-anyaggal, míg a gyékényszövéssel foglalkozó asszonynépség e házi ipar termékével elárasztotta a piaczokat. Ezenfelül a rákászat, halászat és csíkászat nemcsak a konyha szükségletét fedezte, de hozzájárult a kenyérnek való beszerzéséhez is.
Ez ősfoglalkozásnak azonban véget vetett a lápszabályozás korszakot alkotó munkája. Azokat a lápszéli földeket, a melyeket már előbb is legelőnek vagy kaszálónak használtak, mint e czélra tovább nem alkalmas területeket, azonnal eke alá vették. És mivel az ez osztályba tartozó földek szelid, vízhordta, 40–60 cm. homok felrétegűek, mind a mezőgazdasági, mind az ipari termények termelésére kíválóan alkalmasak. A magasabb vízborítás alatt volt lápiföldek részben mint vörös és sárgás felületű és kötött agyag-altalaju, 50–80 cm. korhanyréteggel bíró, igen könnyű mívelésű laza talajok, még hosszú éveken át csak kapásnövények termelésére szolgálnak. Megfelelő időjárás mellett ezek a mély fekvésű, televényes területek is megtermik ugyan a rozsot és az ipari növényeket, de a kapásnövények, túlbuja fejlődésükkel, rendkívüli terméseket hoznak. Mivel azonban e mély fekvésű laza talajokon tavaszszal a késői, őszszel pedig a korai fagyok gyakran jelentékeny károkat okoznak, továbbá, mivel e földnélküli rossz talajok csak a mívelés folytonossága által nyerik meg állandó szilárdságukat, ma még a gazdának szilárd jövedelmet nem biztosítanak.
