Építkezések.

Teljes szövegű keresés

Építkezések.
A veszedelmet a város gyorsan kiheverte s haladék nélkül neki látott a hatalmas és nagy alkotásoknak. Egy millió korona kölcsönt vett fel a törvényhatóság, hogy a szükséges és korszerű építkezéseket végrehajtsa.
Az új közúti vashíd építését felvállalták a Schlick és a Gregerson és fiai czég 246,960 koronáért, azzal a kötelezettséggel, hogy a czégek az új hidat 1890 május 1-én használatra átadják. A híd nov. 5-re készült el.
Az új városház alapkőletéte 1889 április 25-én volt. Az első követ Böszörményi Károly kir. tanácsos polgármester, az utolsót Szikszay Lajos vállalkozó tette le.
Az építendő színház alapkövét a Hám János-utczai városi telken május 18-án tették le.
A nagy alkotások mellett azonban rombolás is történik, a mely érzékenyen érinti a város gazdasági érdekeit. A szatmári pénzügyigazgatóságot ugyanis Wekerle Sándor pénzügyminiszter 1889 augusztus 1-én Nagykárolyba helyezte át, „hogy az a vármegye székhelyén legyen.” Az áthelyezés megtörténte előtt, április 25-én Wekerle Sándor itt járt. A város minden lehető dísz kifejtésével fogadta s a városházán fejedelmi bőkezűséggel megvendégelte.
Wekerle nyomában járt Károly Lajos főherczeg látogatása, a ki Ivánka Imre, Pejacsevich gróf, Domahidy Ferencz főispán kíséretében meglátogatta a Veres-kereszt egylet kórházát, melyet erre az alkalomra a vasúti állomás raktárhelyiségében rendeztek be. Jandrisics János pedig, mint egyleti elnök megtette a föherczegnek jelentését. A pénzügyigazgatóság elhelyezése most már erősebben dobta napirendre a vármegyében és a városban a megyeszékhely kérdését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem