Ábrai Károly.

Teljes szövegű keresés

Ábrai Károly.
Ábrai Károly középiskolai tanár, később polgármester, családi néven Figura. Szül. Szatmártt, 1830-ban. Részt vett a szabadságharczban, előbb mint „debreczeni vörös szalagos önkéntes”, majd mint honvéd, Máriássy, Dembinszki, Visoczky, Perczel és Mészáros tábornokok parancsnoksága alatt. A harczok lezajlásával jogi és theologiai tanfolyamot végzett; 1853-ban Szatmárra hívták meg ref. segédelkésznek és gimnáziumi tanárnak; 1862-ben a hódmezővásárhelyi ref. lyceum tanára lett. 1870-ben Hódmezővásárhely város főjegyzőjévé választották meg. 1871-ben Csongrádmegye választotta meg főjegyzőjévé, majd 1876-ban Hódmezővásárhely közönsége polgármesterré választotta, mely tisztjéről 1884 okt. 31-én lemondott. 1846-tól az Életképeknek Julius név alatt állandó munkatársa volt. Dolgozott még az ezidőtájt megjelent minden nagyobb fővárosi lapba.
Önálló munkái: Történeti beszélyek, 2 kötet, Pest, 1859. – Az utolsó Szapolyay. Regény 4. kötet. U. ott., 1860. – Egy esküszegő király. Regény, U ott. 1861. – Emléklapok a hazai történelemből. U. ott. 1861. – Rajzok nemzetünk multjából, U. ott., 1862. – Nagy hazafiak. Regény 3 kötetben. U. ott. 1865. – Hangok a viharból. Ujabb beszélygyűjtemény. U. ott. 1889. – Magyarország 1848–49. Regényes korrajz. U. ott., 1870. – A Heckenast Gusztávtól 1865-ben megindított Regélő folyóiratnak egyik főmunkatársa volt s több novelláján kívül a következő 101regényei jelentek meg ebben: A paradicsomkertben, 2 kötet. (1866): Vihar után. 4 kötet (1867). Romok a hullámtörésből. 4 kötet (1868.) – 1861-ben indította meg Szatmáron a „Szatmári Értesítő”, vegyes tartalmú hetilapot, Börkei szerkesztői czíme alatt. 1862-ben a lapot „Tárogató” czímű, hetenként kétszer megjelenő társadalmi, s vegyes tartalmú lappá alakította át, Zombori Gedő tanártársának adván át a szerkesztést és maga főmunkatársként szerepelt. 1861-re szerkesztette a Szatmári Képes Naptárt is. 1869-ben H.-M.-Vásárhelyen alapította a „Vásárhelyi Közlönyt” és szerkesztette 9 éven át.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem